Élet az anyaméhben – 3D animáció!

2019. április 23.

Íme egy csodálatos animáció egy 2005-ös francia dokumentumfilmből, amely a baba méhen belüli fejlődését mutatja be a fogantatástól egészen a születés pillanatáig – a közkedvelt filmrészlet ezúttal már magyar felirattal is elérhető. Fantasztikus, mindig meghatódunk tőle! :-)

Fotó: Bigstock

Tudtad?
- A szeretkezéstől a fogantatásig akár napok is eltelhetnek.
- A megtermékenyüléstől számított negyedik hét vége felé megdobban a baba szíve.
- A 10. héttől a magzat reagál az érintésre, ami annyit tesz, hogy elhúzódik arról a területről, ahonnan nyomogatást, kopogtatást érez.
- A hallás nagyjából a terhesség 8. hetében kezd kialakulni, és a 24. hét környékére fejlődik ki teljesen - tehát már az anyaméhben tökéletesen működik, bár csak tompított formában, ugyanis a picit körülvevő védelmező közeg a hangok egy részét is elnyeli, valamint a füleket és a hallójáratot még magzatmáz borítja.
- Annak ellenére, hogy a külvilágból csak kevés fény jut be hozzá, az átszűrődő vöröses fényt mindenképp érzékeli a magzat, sőt reagál is rá: kísérletek bizonyítják, hogy egy-egy erősebb fényhatás következtében emelkedik a pulzusa.
- A 20. hét körül alakul ki az ízérzékelés, így egyre szívesebben kóstolgatja az édeskés magzatvizet a baba, de elkezd barátkozni más ízekkel is, ugyanis az édesanyja által elfogyasztott ételekben található fűszerek aromái is eljutnak hozzá.
- A 21 hetes magzat pontosan akkora, mint egy banán.
- A terhesség vége felé, a 28. és a 32. hét között a pici mintegy másfél kilót hízik! A 27. héten kinyílik a szeme, a 32. hétre pedig képes (lenne) különböző illatokat is megkülönböztetni.

Ha szívesen olvasnál tovább: várandósnaptár hétről hétre a Babaásmamás.hu-n!

Kis kép: Bigstock

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink