Fogyás és termékenység
Várszegi Viktória
2009. július 13.

A kísérletben résztvevő, többnyire policisztás petefészek szindrómával (PCOS) élő nők átlagosan 29 év körüliek voltak. Gyógyszerek segítségével 12 hét alatt sikerült leadniuk testsúlyuk 5 százalékát.

A kutatók egy előző munkájuk során arra a következtetésre jutottak, hogy már a kis súlyvesztés is 30-40 százalékkal nagyobb esélyt jelent a normális peteéréshez a pácienseknél. A mostani volt azonban az első tanulmány, amely azt is vizsgálta, hogy a mennyiben befolyásolja a folyamatot a vérkeringés.

A kutatók leírása szerint a vérkeringés olyan kapcsolóként szolgál, amely valósággal "begyújtja" a petefészkeket. Ráadásul csökkenti a PCOS-páciensekre jellemző magas tesztoszteron - férfi hormon - szintet is, ami szintén növeli a természetes fogantatást. Az eredmények felvetik annak lehetőségét, hogy érdemes megvizsgálni, vajon a méh vérkeringését javító gyógyszerek segítenek-e a termékennyé válásban.

Daghni Rajasingam, a Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiumának szóvivője elmondta, hogy az eredmények nagyon érdekesek, de az továbbra is kérdéses, vajon a jobb vérkeringés végül együtt jár-e sikeres terhességgel. Hangsúlyozta, hogy a meddőség csupán egyike azoknak a problémáknak, amelyekkel a gyermekáldásra vágyó elhízott nőknek szembe kell nézniük. Még ha sikerül is teherbe esniük, a komplikációk és az idő előtti szülés kockázata sokkal nagyobb náluk.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkeink