Gyereket nevelni mindenki tud, kivéve azt, akinek van! Avagy túlélési tippek a megmondó emberekkel szemben

Az életünk során sokszor érezzük azt, hogy jól jönne egy-két jótanács. Sokszor jó lenne, ha valaki megmondaná, hogy mégis mi a fenét kellene most csinálnunk. Ilyenkor fantasztikus érzés, ha van egy bizalmasunk, ha van kihez fordulnunk, akivel meg tudjuk vitatni azokat a kérdéseket, amik nyomasztanak minket. De mi van akkor, ha a tanács kéretlenül érkezik? És pláne olyantól, akitől sose kérnénk. Akkor bizony illegális határátlépés történik. De hogyan tudjuk megerősíteni a határokat, hogy mindezt megakadályozzuk?

Nosztalgia

 

Amikor kisgyerek voltál, a szüleid megmondták mit és mikor egyél, mit viselj, hogyan tanulj, kivel barátkozz. A nagyszülők és a tanáraid is kivették a részüket ebből a buliból, az úgynevezett nevelésből. Ahogy telt-múlt az idő, egyre kevesebb dologba szóltak bele úgy konkrétan, inkább csak javaslatokat tettek, vagy az elvárásaikat fogalmazták meg veled szemben. Aztán elérkezett egy pont, amikor már „csak“ tanács formájában tálalták nevelési szándékú mondandójukat. Ebben az időszakban viszonylag kényelmesen hátra lehetett dőlni és azt gondolni, hogy: na ez az, ilyen érzés, ha az ember felnőtt.

 

Rés a pajzson

 

Aztán gyereked született. Hiába a sok szakkönyv, védőnő, gyerekorvos és szoptatási tanácsadó, a saját gyereked gondozásának elsajátítására nincs OKJ-s tanfolyam, se doktori program, de még master képzés sem. A kőkemény éjjelek és nappalok vannak krokodil könnyekkel, teljes összeomlásokkal, orvosi ügyelet felesleges kihívásával, és sok-sok csodálatos élmény intenzív gyűjtésével.

Nyugodt szívvel kijelenthethük, hogy amilyen „tudatlanul“ és felkészülhetetlenül (erre nem lehet felkészülni!) vágtál bele, olyan gyorsan váltál a gyereked legnagyobb szakértőjévé. Már, ha csak felnyüsszent, te abból is tudod, hogy most az a baja, hogy átázott a pelenkája, vagy éppen éhes, esetleg a nyunyókáját nem találja álmában. Te ösztönösen is jobban érzed őt bárkinél, de a vele töltött sok és intenzív idő miatt legyőzhetetlenné válsz a saját gyereked kiismerésében. 



 

Mindenki emlékszik rá, hogy ő hogyan csinálta

 

Eleinte csak szelíd hangokat, szinte csak duruzsolásokat hallasz csak magad körül. Nem is vagy benne biztos, hogy tényleg léteznek, vagy csak a fejedben hallod őket. Aztán mire a baba köldökcsonkja leesik, már biztosan tudod: ezek a hangok bizony valódiak! –Nem szomjas ez a gyerek? Nem kéne adni neki egy kis teát? Még a végén ki fog száradni! – A füle mögött minden este beolajozod neki? Ki fog sebesni a kis bőre! – Biztosan van neked elég tejed? Nehogy éhes maradjon az a gyerek! Satöbbi, satöbbi, satöbbi. És ki az, akit a legjobban el lehet bizonytalanítani abban, hogy jól csinálja, amit csinál? Hát persze, hogy egy újdonsült anyukát!

 

Amikor azt hiszed, hogy kezded megszokni, akkor kezd csak igazán beindulni!

 

Egy idő után teljesen egyértelművé válik: ha az embernek gyereke születik, ő maga is újra gyerek státuszba kerül. De mit is jelent mindez a gyakorlatban? Azt, hogy a gyerek mágnesként vonzza magához a kéretlen tanácsok áradatát. Sőt! Kisbabával, kisgyerekkel egy olyan kiszolgáltatott helyzet jön létre, ahol a szülő valóban bizonyos helyzetekben külső segítségre szorul. 

 

Anyu elmehetek szombat este bulizni a férjemmel?

 

Felnőtt életed során rengeteg kötelességnek kell eleget tenned. Ugyanakkor soha senkinek nem tartozol elszámolni azzal, hogy mikor kivel mit és hogyan csinálsz. Legalábbis ezt gondoltad mostanáig. Amikor ugyanis szülő leszel, nem sokat kell várni arra, hogy a bűvös mondat elhagyja a szádat: engedélyt kérsz a szüleidtől, hogy elmehess valahova. És nemcsak úgy egyszerűen egy engedélyt, de azt is meg kell mondanod előre, hogy mikor jössz majd haza. Ha eddig nem hittél az időutazásban, hát most kapaszkodj meg, mert pontosan úgy fogsz ott állni anyu előtt, mint amikor a 2000-es évek elején a barátnőiddel megbeszéltétek, hogy péntek este 9-kor tali a Oktogonon a Burger King előtt, utána pedig irány a Morrison’s. Bizony bizony. Csak az a különbség, hogy ha a kisbabád „szerintük nem könnyű eset, mert te elfuseráltad a nevelését, amikor nem hallgattál rájuk, hogy bizony azt a gyereket sírni kell hagyni különben soha többé nem lesz egy perc nyugtod sem“, akkor könyörtelenül azt fogják válaszolni, hogy szó sem lehet róla, ők ugyan nem vigyáznak egy ilyen problémás gyerekre! És elég valószínű, hogy egy beígért matek ötössel nem lehet majd őket meggyőzni, hogy de mégis légyszi, légyszi! 

Lassan kezded érteni, hogy miről is beszélek, és a gyomrod tájékán valami hideg és éles fájdalom hasít beléd. 




 

Miért érzi mindenki úgy, hogy ő jobban tudná csinálni, mint én?

 

Kezdjük a legelején: a legtöbb embernek kialakult és markáns véleménye van mások gyereknevelési és gyermekgondozási módszereiről. Úgy gondolják, hogy ha az az ő gyerekük lenne, akkor szebben enne, jobban aludna, normálisabban viselkedne, stb. Talán (remélem nem!) neked is megfordult már a fejedben, hogy a Julcsi miért szoptatja még azt a gyereket 5 évesen is, hiszen ez már szinte perverz! Az ember már csak egy ilyen állatfaj. Szeret beleszólni mások dolgába. Nem is azért beszélünk itt most erről, hogy az emberiséget egy varázsütéssel megfosszuk a beleszólás ősi ösztönétől, hanem sokkal inkább azért, hogy téged felvértezzünk a magabiztosság és a nem érdekel mások véleménye pajzsával. 

 

Majd én megmondom mi legyen!

 

A gyereknevelés, a csecsemőgondozás, és úgy általában az életed nem egy ötletbörze. Nem egy brainstorming, ahol majd közösen kitaláljátok, hogy milyen kampány keretein belül népszerűsítitek a Coca Cola új arculatát. Ez bizony magánügy! Ilyen egyszerűen, röviden és tömören a te és a párod projektje. 

A probléma abból ered, hogy az emberek, úgy érzik meg a félelmet és a bizonytalanságot, mint a cápa a vérszagot a végtelennek tűnő óceánban: kilométerekről és másodpercek alatt. Márpedig egy édesanya mindig fél és mindig bizonytalan. Valószínűleg ez a félelem és bizonytalanság tartja életben a kisbabát élete első éveiben, és ugyanez a félelem és bizonytalanság szüli majd meg mindig a legtökéletesebb megoldást a kisbaba (később kisgyerek) életével kapcsolatosan. Ez a két érzés tehát -akármennyire hülyén is hangzik- a legjobb barátod. Nincs ebben semmi furcsa, ugyanis a cipőméretével kapcsolatban az ember lehet magabiztos és megingathatatlan, de egy másik emberi lény életével és boldogulásával kapcsolatosan sohasem. Vannak persze bizonyosságok, de ezek mennyisége elenyészik azok mellett a kérdések mellett, amelyekre a jó válaszok száma is végtelen számú lehet. Ha ezt megérted és képes vagy szoros és jó baráti kapcsolatot ápolni a benned élő állandó vívódással, akkor a külvilág számára többé már nem válsz céltáblává. A sarki közértes néni nem fog merni megjegyzést tenni arra, hogy most miért nincs a kicsi lábán zokni, amikor hideg van, és a barátnőd sem fog leültetni, hogy „Mucika én nem akarlak cseszegetni, de ilyen rossz gyerekeket még nem láttam, pedig nekem is van három! Hát miért nem neveled már meg őket!“ Nem fognak merni beleszólni mindenbe, mert érezni fogják, hogy te bizony ezt nem tűröd. Persze mindig lesznek kivételek, akik mindezek ellenére akkor is átlépik azt a bizonyos határt. Az, hogy a határtlépés után mi fog történni, csak és kizárólag rajtad múlik. Egyrészt szó nélkül hagyhatod úgy, hogy valójában meg sem hallod, amit mondanak neked. Ezt akkor fogod tudni megtenni, ha valóban nem félsz bízni a megérzéseidben és a benned munkálkodó érzelmekben. Másrészt szó nélkül hagyhatod, de előfordulhat, hogy  belül fáj és elbizonytalanít, amit hallasz. Ilyenkor sem kell kétségbeesni! Ettől még te nem vagy gyenge és nem vagy kiszolgáltatott! Fordítsd ezt is a javadra! Igen, hallottad, hogy a gyerekeid a barátnőd szerint ördögfajzatok, bezzeg az ő gyerekei szépen ülnek kihúzott háttal és csillogó szemekkel, makulátlan tiszta ruhában. És? Érdekel téged valójában, hogy az ő gyerekei milyenek? Nyílván nem! Az egyetlen dolog, ami téged érdekel, hogy TI rendben legyetek. Hogy ez az egész családnak nevezett egység működjön, és a szereplők a maguk helyén és idején kiegyensúlyozottan és jól legyenek. ENNYI. A fókuszt tehát ilyenkor szépen helyezd át magatokra. A barátnőd is jobban tenné, ha így cselekedne, de ez NEM a te dolgod.



 

Akkor most jól nevelem-e a gyerekemet vagy nem?

 

Sajnálom, ha másra számítasz, de a válasz az, hogy: nem tudom! Ezt neked kell tudnod, mert te vagy azoknak a fontos érzelmeknek és megérzéseknek a birtokában, amelyek segítenek mindig meghozni a legjobb döntést. Csak te és senki más! Azt gondolom, hogy megteszel mindent, amit helyesnek és jónak gondolsz, tehát biztosan nagyon jól csinálod! Ha elakadsz, soha ne félj félni! És soha ne félj kérdezni sem! A kéretlen tanácsokkal szemben pedig pajzsot fel! Bátorság!

 

Spira Eszter

 

 

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink