Hiszti: hol a határ?

2013. január 7.

A hiszti természetes velejárója a személyiségfejlődésnek

Egyénenként eltérő, de nagyjából 2-3 éves kor környékén tapasztalhatjuk először az önállósodás jellegzetes megnyilvánulásait: "Egyedül csinálom!", "Egyedül is tudom!", "Enyém!". A dacos viselkedés is ennek a lélektani érésnek a törvényszerű következménye, legyen bármilyen kellemetlen is.

Hol a határ? Mikor kérjük szakember segítségét?

Bár minden dühkitörés ijesztő a szülők számára, vannak bizonyos jelei, ha a rohamok hátterében – egyéb, kezelést igénylő – pszichológiai okok is meghúzódnak.

A Washington Egyetem kutatói egészséges, illetve bizonyos fokú pszichológiai problémákkal rendelkező gyerekek dühkitöréseit vizsgálva öt egyértelműen elkülöníthető viselkedési mintát azonosítottak, amelyek a beteg gyerekeknél szinte mindig felfedezhetőek voltak, az egészséges kicsiknél pedig csak elvétve fordultak elő.

Képtelenség a hiszti utáni önálló megbékélésre:
- Az egészséges gyerekek jobbára egyedül is megbirkóznak kavargó érzéseikkel, és előbb-utóbb megnyugszanak, míg a beteg gyerekeknek ehhez szinte mindig külső segítségre van szükségük.

Elhúzódó hisztériás rohamok:
- Aggodalomra adnak okot a hosszas dühkitörések is: a 20-35 perces, vagy ennél is hosszabb hisztériás rohamok nem tekinthetőek természetesnek. A hangsúly itt is a gyakoriságon van, egy-két hosszabb hiszti – ha nem válik rendszeressé – természetesen nem gond.

Gyakori dühkitörések:
- Ha túl sok (15-20) hisztériás rohamot él át egy kisgyermek havonta, szintén intő jel lehet, arra utalhat, hogy valamilyen feltáratlan lélektani zavar áll a háttérben.

Fizikai agresszió a szülők vagy a tárgyak felé:
- Noha egyszer-egyszer bármelyik gyerekkel előfordulhat ilyesmi, ha mindez gyakori, vagyis rendszeresen verekszik csemeténk, fennáll a valószínűsége, hogy destruktív személyiségzavarban szenved.

Önbántalmazás:
- Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a depresszió a felnőttek betegsége, holott sajnos nincs életkorhoz kötve ez a lélektani probléma (sem). A depressziós gyerekek, kiváltképp azok, akiknél mindez destruktív személyiségzavarral párosul, jóval nagyobb eséllyel tesznek kárt önmagukban egy-egy dühkitörés során: gyakran harapják vagy karmolják meg magukat, rúgnak kemény tárgyakba vagy verik a fejüket a falba azzal a kifejezett céllal, hogy fájdalmat okozzanak önmaguknak.

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink