Hogyan fürdessük a babát?
Várszegi Viktória
2009. szeptember 16.

Az első hónapokban tökéletesen megteszi a tiszta víz is, de ha szeretnénk, használhatunk patikában kapható fürdőkenőcsöt is, azonban az illatszerboltokban beszerezhető babakozmetikumokat mindenképpen mellőzzük. (A patikában kapható babafürdető kenőcsöket általában egy pohár meleg vízben fel kell oldani, és ezt a keveréket kell a pici vizébe önteni.)

Teljesen mindegy, hány órakor pancsol a baba, az viszont fontos, hogy a napi rutin részeként azonosítsa a fürdőzést. A napirend biztonságérzetet ad a picinek, neki is jó, ha mindig – de nem "órára" – ugyanazok a dolgok következnek egymás után, pl.: fürdetés, szopizás, lefekvés.

Hogyan?

  • Szedjünk össze minden babaápolási készítményt, törölközőt, stb. Illetve, készítsük ki a tiszta pelenkát, ruhát!
  • Töltsük meg a kádat 5-8 cm langyos vízzel.
  • Fokozatosan tegyük a babát a kádba, először csak a lábacskáit érje a víz. Fürdetés alatt folyamatosan locsolgassuk őt a langyos vízzel, így biztosan nem fog majd fázni (és természetesen ügyeljünk arra is, hogy mindig kellően meleg legyen a fürdőszobában).
  • Mosdókesztyűvel lágyan "dörzsölgessük" át a picit a fejétől a talpáig, az arc és a szemkörnyék megtisztításához pedig benedvesített (babafürdető nélküli) vattapamacsot használjunk. Ha van egy kis beszáradt csipa a szeme sarkában, a vizes vatta többszöri odaérintésével próbáljuk meglágyítani azt, mielőtt letörölnénk.
  • A pancsolás végén töröljük át a babát egy tiszta fürdőszivaccsal, majd emeljük ki a vízből.

Óvintézkedések:

  • Ne hagyjuk a babát felügyelet nélkül (még egy fél percre sem)! Akár 3cm "mély" vízbe is bele tud fulladni…
  • Sose rakjuk be úgy a babát a kádba, hogy még folyik bele a víz!
  • A víz hőmérséklete semmiképp se legyen több 32-36 celsius foknál! A babák bőre rendkívül érzékeny, a túlságosan meleg vízben pillanatok alatt, akár harmadfokú égési sérüléseket is szenvedhetnek! 

Kapcsolódó cikkeink