Így született Kovács Patrícia kislánya

2013. november 22.

A fiatal színésznő a TV2 Aktív c. műsorában mutatta meg először háromhetes kislányát, Hanna Lujzát. "Nem találtam meg még a jó szót igazán. Halálos boldogság és magától értetődő, hogy ő itt van köztünk" – mesélte Patrícia, aki egyszerűen nem tud betelni gyermekével, elmondása szerint már most alig várja, hogy újra édesanya lehessen. :)

Fotó: Nlcafe.hu

A pici születésénél édesapja, Gusztos Péter egykori országgyűlési képviselő is jelen volt. "Hanna úgy született meg, hogy én a férjem ölében ültem. Ő volt az első, aki meglátta a kis fejét" – idézte fel a történteket Patrícia, aki azt is elárulta a TV2 kamerái előtt, hogy bár nagyon vágyott az otthonszülés élményére, végül aztán - a baba biztonsága érdekében - másképp döntött. Hanna kórházban, mégis háborítatlan körülmények között jött a világra: "nagylabda, bordásfal, birkózószőnyeg, kád, tehát pont úgy, ahogy szerettem volna" - tette hozzá. 

A szülés után Patríciáék levetették a baba őssejtjeit - a tárolást a legnagyobb hazai őssejtbank, a KRIO Intézet gondjaira bízták.

A boldog édesanya a szerdai Aktívban mutatta meg először a kis Hanna Lujzát: http://tv2.hu/musoraink/aktiv/138856_kovacs_patricia_szeretne_ujra_szulni.html 

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink