Jövőre lesz bölcsőde ott, ahol legalább 5 szülő kéri
Várszegi Viktória
2016. július 6.

A 2017 januárjában induló új rendszer szerint az önkormányzatnak a bölcsődei ellátás valamilyen formáját, így bölcsődét, minibölcsődét vagy családi bölcsődét kell biztosítania azokon a településeken, ahol legalább negyven, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt gyermek szülei igényt tartanak arra – mondta a Magyar Időknek a család- és ifjúságügyi államtitkár.

Novák Katalin kiemlete, hogy a kormány az utóbbi öt évben 28 milliárd forintot fordított bölcsődei fejlesztésre, és tízezer férőhellyel bővült a bölcsődék kihasználhatósága.
A bölcsőde- és óvodafejlesztésre szánt további csaknem százmilliárd forintra két pályázat keretében lehet pályázni: az egyik az egész országra kiterjed, a másik a közép-magyarországi térségre.

Az államtitkár elmondta, hogy a támogatást az önkormányzatok mellett egyházi fenntartók, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, közalapítványok vagy az önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozások is igényelhetik.

Az új bölcsődei rendszer személyi feltételei is rendelkezésre fognak állni, a kormány intézkedései már ezer új munkahelyet teremtettek, főleg nők számára – tette hozzá Novák Katalin.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink