Két perc alatt születtek meg a szegedi hármas ikrek
Várszegi Viktória
2014. augusztus 7.

A folyosón várakoztam, amikor Gabit műtötték. Hirtelen történt minden, hiszen másnap reggelre tervezték a császárt, de teljesen váratlanul, éppen a születésnapján elfolyt a magzatvíz. Odakint a gyereksírásból tudtam, hogy megérkeztek a gyerekek – meséli izgatottan az apuka, Kovács Attila a Délmagyar.hu-nak.

Márk, Marcell és Kolos – a szegedi hármas ikrek két hete jöttek a világra, nagy boldogságot szereztek szüleiknek. A fiúk első otthon töltött délutánjának a Délmagyar csapata is részesei lehetett.

– Az első ultrahangvizsgálaton, tavaly szenteste előtt, az orvosom, dr. Zádori János két embriózsákot látott. Meglepődtünk, hiszen kettő babára nem is számítottunk. Egynek is nagyon örültünk volna. Két héttel később, a következő ultrahangon megijesztett a doktor úr, mert vagy két percig – ami akkor, ott a csendben nagyon hosszú időnek tűnt – csak vizsgált, és egy mukkot se szólt. Majd elmondta, hogy már nem ketten, hanem hárman vannak! Az egyikőjük még kettéosztódott, vagyis a három kicsiből ketten egypetéjűek lesznek. Még jó, hogy feküdtem, annyira hihetetlen volt az egész! Utána Ati, a férjem is bejöhetett, de akkor már viccelődtünk a nővérkékkel, hogy adjanak-e neki nyugtatót, mielőtt beengedik, vagy pszichológust hívjunk – avatja be történetükbe Gabi, a fiúk édesanyja a lap olvasóit.

A picik a Kaáli Intézet lombikprogramjának keretében fogantak, mindhárman a tervezett időpontban, a 35. hétre, egészségesen jöttek a világra.

Márk, Marcell és Kolos – születési sorrendben. Fotó: Karnok Csaba, Délmagyar.hu

A teljes cikk itt olvasható: http://m.delmagyar.hu/szeged_hirek/ket_perc_alatt_szulettek_a_szegedi_harmas_ikrek/2392446/

Kapcsolódó cikkeink