Mi vár ránk az idén?

2010. január 4.

Tgyás, gyed, gyes

Mindkét juttatás igénybevételéhez szükség van ún. jogszerző időre, vagyis bejelentett munkaviszonyra. A szükséges munkaviszony időtartama azonban növekszik, az eddigi 180 nap helyett 365-re emelkedik. Vagyis, a kismamának minimum 365 napos bejelentett munkaviszonnyal kell rendelkeznie ahhoz, hogy kaphasson tgyás-t, a későbbiekben pedig gyed-et.

A gyed továbbra is két évig igényelhető (maximum).

A tgyás esetében változást jelent az is, hogy a jogszerző időbe nem számítható bele a felsőoktatási intézményben (nappali tagozat) töltött idő egésze, csupán 180 napot lehet majd bevonni.

A gyes igénybevételéhez továbbra sem lesz szükség jogosultsági időre, de változik a folyósítás időtartama, az eddigi háromról két évre csökken. Kivételt jelentenek az ikreket nevelő édesanyák, ők továbbra is három éven át kapják a juttatást.

A módosítások a 2010. április 30. után születő babákra vonatkoznak!

Gyermeknevelési támogatás (gyet)

A járandóság ezután is a három vagy több gyermeket nevelő családokat illeti, de változik a folyósítási korhatár. A törvénymódosítás szerint, a legkisebb gyermek kétéves korától nyolcéves koráig jár majd a támogatás(az alsó korhatárt csökkentették, a felső nem változott).

Családi pótlék

Az egyik legfontosabb változást az jelenti, hogy 2009. szeptember 1-től a családi pótlék növeli az adóalapot, de a rá eső adót nem kell megfizetni, vagyis nem adóköteles.

A személyi jövedelemadó hatályos törvényei szerint, a munkavállaló köteles nyilatkozni a munkaadó felé bármilyen nem adóköteles, de adóalapot növelő, nem a munkáltatójától vagy a bér kifizetőjétől származó jövedelméről (ilyen például a családi pótlék).

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink