Mit hall a baba?
Várszegi Viktória
2010. április 17.

A hallás már az anyaméhben működik, a magzat érzékeli az édesanyja testén belüli hangokat (pl. szívverés), de a külvilágból érkező zajok is maradéktalanul eljutnak hozzá. A papa és a mama hangját már születése előtt képes megkülönböztetni a pici. A világrajövetelét követő egy-két napon belül fel is ismeri a magzati korban megszokott hangokat - a szülők hangja mellett - megnyugtatóan hat rá minden olyan hanghatás (pl. zene), amelyekkel gyakran találkozhatott még pocaklakó korában.

Nem véletlen, hogy az anyák ösztönösen is halkan beszélnek kisbabájukhoz, ugyanis a picik jobban kedvelik a meleg, lágy tónusú hangokat. Ha ilyet hallanak, szemmel láthatóan figyelnek, idővel megnyugszanak, talán álomba is merülnek… Egy pár hetes baba pontosan érzékeli a szavak hangulatát, és ennek megfelelően reagál (pl. ha veszekszünk előtte, elkeseredett sírásba kezd).

Mit tud még a baba?

  • Röviddel megszületése után különbséget tud tenni saját, és más babák sírása között.
  • Bár eleinte nem képes összepárosítani a környezetéből érkező hangokat a hozzájuk tartozó jelentéssel, mégis egész korán – néhány napos-hetes korban – reagál arra, ha beszélünk hozzá (szívritmus felgyorsulása, élénk kalimpálás). Az első hónap vége felé a közeli hanghatásokra egész biztosan reflektál, idővel pedig az egyre távolabbról érkező zörejeket, zajokat is képes lesz összekötni a hangforrással.

Hogyan győződhetünk meg arról, rendben van-e a baba hallása?

  • Újszülött korban: tapsoljunk a feje felett, ha megijed, minden a legnagyobb rendben van.
  • 3-6 hónapos korig: próbáljuk ki, hogy felfigyel-e a számára ismeretlen hangokra és szólítsuk a nevén.
  • 6-10 hónapos korig: figyeljük meg, hogyan reagál az ismerős zajokra, valamint arra, ha kimondjuk a nevét.
  • 10-18 hónapos korig: kérjük meg rá a picit, hogy mutasson rá pl. az állatokra a mesekönyvben.

Hogyan fejleszthetjük pici hallását?

Olvassunk neki mesét, ez segít felismerni a beszéd ritmusosságát! A közös zenehallgatás is jót tesz ugyanúgy, mintha éneklünk vagy dúdolunk a babának.

Kapcsolódó cikkeink