Mozaik-család

Részben az emancipáció következményeként ma már felbontható az a kapcsolat, amely nem működik, mert valamelyik fél nem érzi benne jól magát. A felbomló régi családokat pedig újak követik: a nemzetközi szakirodalom patchwork-családnak nevezi azt a családformát, melyet nem kizárólag a vér szerinti szülők és gyermekeik alkotnak, hanem különböző családrészek összeolvadása hozza létre az életközösséget. (A patchwork foltvarrást jelent, olyan kézimunkát – jellemzően takarót – ahol a különböző részeket, foltokat összevarrva egy harmonikus egészet kapunk. A mozaik-családnak is ez lenne az alapvető filozófiája.)

A mozaik-családok problémái máig tabunak számítanak - amíg a válás általános jelenség, addig a miatta keletkező mozaik-családokról szinte tudomást sem vesz a társadalom.

Annak ellenére, hogy a válás sajnos mindennapi jelenségnek számít társadalmunkban, a következményeként létrejövő mozaik- vagy patchwork-családok problémái egyáltalán nincsenek napirenden, holott a válást követően, a régi és új csemetékkel valamilyen módon együtt élő családok alapvetően különböznek a klasszikus felállásúaktól. A speciális helyzet sajátos, a hagyományos családi berendezkedésre jellemző feladatoktól és problémáktól merőben eltérő szituációkat, gondokat generál. A strucc-politika egyik jellegzetes megnyilvánulása, hogy az újonnan keletkező patchwork-családokat többnyire hagyományos családként igyekszik kezelni a környezete. A "foltvarró" – elvált, új családot alapító – szülők tipikus nehézségei már-már tabunak, de legalábbis kényes kérdéseknek számítanak még mindig, hiszen az anyósára, apósára, ne adj’isten anyjára, apjára vagy saját gyerekére panaszkodhat az ember, de ha új párja "régi" csemetéjére, azaz mostoha lányára vagy fiára tenne megjegyzést, azonnal megütközést keltene vele... de nem csak a szűkebb környezet hunyja be a szemét; a hazai szakirodalom is szinte teljességgel hiányzik a témában.

Válás után, foltvarrás előtt…

Egyetlen mozaik-család sem épülhet fel sikeresen, ameddig a volt házastárshoz fűződő kapcsolat nem rendeződött teljes mértékben. Vagyis, új család alapításába, helyesebben szólva összekovácsolásába csak akkor szabadna belefogni, amikor a volt házas felek közt már felhőtlen a viszony. Amikor a volt férj/feleség már nem érez elfojtott dühöt, fájdalmat, lecsillapodtak az indulatok, ezért az új család létrejötte már nem tépi fel a régi sebeket – ennek ugyanis elsősorban a gyermekek innák meg a levét.

A patchwork-család összekovácsolódásához rengeteg időre és türelemre van szükség

Míg a hagyományos, egytengelyű család vérségi alapon szerveződik, azaz magától megteremtődik, addig az újonnan összeolvadó családszerkezet megszilárdulásához jóval több időre van szükség. Előbbi esetben egyértelműek a határok, mindenki pontosan tudja, milyen kötelék fűzi a család többi tagjához, azonban egy mozaik-család esetében még a megnevezések sem tisztázottak, nemhogy az érzelmi kérdések.

Idézet Dr. Fischer Eszter: Modern mostohák – A páromnak gyereke van című könyvéből:

"Amikor megmondtuk a férjem hatéves kislányának, hogy összeházasodunk, azt kérdezte tőlem, hogy akkor most én is az anyukája leszek-e. Mondtam nem, hiszen neki van anyukája. Különben is, mi még alig ismerjük egymást ( a házasságkötésünkig nem egy városban éltünk, és a gyerekkel csak ritkán találkoztam). Még hozzátettem, hogy nagyon remélem, hogy jóban leszünk, mivel ő nekem igazán rokonszenves, de az anyukája akkor sem leszek. Biztos van, aki ezt a választ barátságtalannak, visszautasítónak találja, de nekem az volt az érzésem, hogy a gyerek megkönnyebbült. Helyükre kerültek a dolgok. Mit kezdett volna azzal a kijelentéssel, hogy a házasságkötésünk pillanatában én is az anyja leszek? Ettől biztosan nem fog az irányomban úgy érezni, mint az anyja iránt, és egyelőre a számomra is idegen marad, akármennyire igyekszem is jól bánni vele. Nem kellene az anya fogalmát ennyire leértékelni. Aztán a kislány, amikor a lányom megszületett, visszatért arra a kérdésre, hogy hát mik is vagyunk mi egymásnak. Azt érti, mondta, hogy én a papája felesége vagyok és a kistestvére mamája, de mije vagyok őneki? Együtt gondolkodtunk, hogy hogyan tudnánk megnevezni a viszonyt. Megint csak arra jutottunk, hogy rossz minden olyan megfogalmazás mint például mostoha, pótanya, nevelőanya, második anya, mivel neki van anyja, akit nem kell pótolni. Abban maradtunk, hogy nem találunk nevet. Szerintem a gyereket nem is annyira a megnevezés foglalkoztatta, mint inkább az az érzés, hogy bár én kezdtem beépülni az életébe, de egyelőre csak azáltal, hogy mindkettőnknek fontos személyek kötöttek minket egymáshoz. Aki neki apja, az nekem férjem, aki neki kistestvére, az nekem gyerekem, de közvetlenül kettőnk közt még nem volt valódi kapcsolat. Idővel egyébként az is kialakult, ami akkor vált a számomra világossá, amikor egyszer végiggondoltam: ha a házasságunk zátonyra futna, vele akkor is tartanám a kapcsolatot. Már nem "a férjem lánya" volt, hanem "a Zsófi", ahogy akkoriban már ő sem kérdezte, hogy ki is vagyok én, hanem egyszerűen "a Márta" lettem, aki hozzátartozik az életéhez és kész. Persze egyáltalán nem úgy, mint az anyja, hanem más módon. A viszonyunknak most sem tudnék nevet adni, nem hasonlít az anya-gyerek kapcsolathoz. Valami keverék egy barátnőből és közeli rokonból."

Új család alakul

A közhelyek - a gyerek nem lehet teher, szeretem a gyerekeket, a szerelmünk mindent kibír, stb. - mint mindig, most is csak a felszínt kapargatják; az igazság az, hogy aki egy tartós, jól működő párkapcsolat kialakítása mellett ugyanilyen viszonyt szeretne megteremteni partnere korábbi házasságából származó gyermekével/gyermekeivel, bizony nehéz fába vágja a fejszéjét. Rengeteg munka, türelem, alkalmazkodóképesség árán nyerheti el csak jutalmát, az egyedi, sokszínű, mégis harmonikusan működő, boldog mozaik-családot.

Ugyanolyan család vagyunk, mint bárki más…

Tipikus hiba, amikor egy-egy újonnan alakuló család mindenáron ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy ők is ugyanolyan "normális" család, mint a többi - persze megjegyzendő, hogy a szűkebb és távolabbi környezet is valami ilyesmit vár el tőlük: a társadalom nem igazán tud mit kezdeni a mozaik-családokkal, ezért a jól ismert kategóriába próbálja erőszakosan beskatulyázni őket, pedig a sikerhez vezető első és legfontosabb lépés, ha a család vállalja egyediségét.

Egy mozaik-család szereposztása semmi máshoz nem hasonlítható: az előző házasságból származó gyerkőcnek már van apja/anyja, nincs szüksége pótszülőre – az új társnak valaki mássá kellene válnia. Nehezíti a helyzetet, hogy szűken értelmezve, a gyereknek tulajdonképpen nincs szüksége édesanyja/édesapja új házastársára, hiszen neki már van apja, anyja. Ebből adódóan nagyon nehéz behatárolni az új házastárs szerepét. Sok függ attól, mennyi idős az előző kapcsolatból származó csemete. Értelemszerűen minél kisebb, annál "szülőszerűbb" feladatköre lesz az új partnernek, hiszen egy kisgyermeket meg kell etetni, el kell vinni oviba, iskolába, stb. Általános recept sajnos nincs, de ha meg kellene határozni az új házastárs és a gyermek viszonyát, nagyjából egy közeli rokonhoz és egy jó baráthoz fűződő kapcsolat keverékének kellene lennie.

Folyt. köv.

A cikk Dr. Fischer Eszter: Modern mostohák – A páromnak gyereke van című könyvének felhasználásával íródott.

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink