Néhány kérdés a hozzátáplálásról

2014. május 26.

Ha a baba még nem érte el a féléves kort, minden esetben a korának megfelelő tápszer formájában adjuk neki a pótlást - ellenkező esetben súlyos problémát okozhatunk, ami akkor és ott, vagyis az elhibázott hozzátáplálás kezdetén még nem nyilvánvaló, de a későbbiekben ételallergiához vagy akár asztmához is vezethet.

Mit tegyek, ha kevés a tejem?

A hozzátáplálással – bár sajnos sokszor tanácsolják tévesen - semmiképp se próbálkozz, ha a baba még nem érte el a 6 hónapos kort. Ebben az időszakban a baba életkorának megfelelő összetételű tápszer jelenti az egyetlen alternatívát anyatej hiányában.

Az első 4-6 hónapban kizárólag a csecsemők kezdő tápszerét adhatjuk a babának. A PRE előtaggal vagy 1-es számmal ellátott tápszerek hasonlítanak a leginkább az anyatejhez, mivel szénhidrátként csak tejcukrot tartalmaznak. A következő tápszer, a 2-es számú még táplálóbb, legkorábban öt hónapos kortól adható. Ezek a készítmények már keményítőt és proteint is tartalmaznak, így lassabban emésztődnek, elfogyasztásuk után később éhezik meg újra a baba. A 3-as jelzésű tápszereket 9 hónapos kortól egészen hároméves korig adhatjuk a babának, természetesen megfelelő mértékű és minőségű hozzátáplálás mellett.

A HA jelzésű hipoallergén tápszerrel már a kezdetektől – akár az első napoktól – etethetjük a babát. Allergiára hajlamos és egészséges csecsemők egyaránt kaphatják. Léteznek speciális tápszerek is, melyek LCP-t is tartalmaznak. (Ez egy olyan telítetlen zsírsav, amely fejleszti a csecsemő agyműködését, és pozitív hatást gyakorol a látásra is – a szoptatott babák az anyatejből jutnak hozzá ehhez az összetevőhöz!) Az LCP-s tápszerek hasonlítanak a legjobban az anyatejre, de alkalmazásukat feltétlenül meg kell beszélni a gyermekorvossal! Az AR megjelölésű, anti-reflux tápszerek a bukásra hajlamos kisbabáknak ajánlottak, ezek a készítmények ugyanis valamivel sűrűbbek a normál tápszereknél, így kevésbé valószínű a nyelőcsőbe való visszaszivárgás. Továbbá ajánlott olyan készítményt választani, amelyben bifidusz is található, a jótékony baktériumok nagy mértékben segítik az emésztőrendszer immunológiai érését.

Mikor kezdjem a hozzátáplálást?

Alapszabály, hogy 5 hónapos kor előtt egyáltalán nem szabad pépes ételt adni a babának, mert előfordulhat, hogy szervezete még nem készült fel az újfajta táplálékra, így nem lesz képes megemészteni azt. Biológiai szempontból a 6 hónapos kor már megfelelő ahhoz, hogy kivédjük a túl korán megkezdett hozzátáplálás negatív hatásait. Ha a baba még nem érte el a féléves kort, minden esetben a korának megfelelő tápszer formájában adjuk neki a pótlást - ellenkező esetben súlyos problémát okozhatunk, ami akkor és ott, vagyis az elhibázott hozzátáplálás kezdetén még nem nyilvánvaló, de a későbbiekben ételallergiához vagy akár asztmához is vezethet. Hasonló a helyzet, amikor azért kap hozzátáplálás formájában pótlást a baba, mert nem hízik eléggé. Ha a szervezet éretlen a szilárd ételek megemésztéséhez, akkor hiába eszik – látszólag sokat – a baba, mivel nem tudja hasznosítani a bevitt táplálékot, nemhogy hízna, további fogyás várható nála. Ilyen esetekben szintén az életkornak megfelelő összetételű tápszer jelenti az optimális megoldást.

Szükséges-e mellette tejpépet is adni?

Anyatejes babák esetében felesleges, tápszeres csecsemőknél egy-egy etetés kiváltható ilyen módon, azonban tudni kell, hogy a tejpép ugyanúgy tartalmaz tejfehérjét, mint a tehéntej, így rendszeres fogyasztása növeli az allergia kockázatát.

Hogyan ismertessem meg a babát az új ízekkel?

A válasz alapvetően attól függ, tápszeres vagy anyatejes-e a kisbabád, illetve utóbbi esetben fontos szempont, milyen gyorsan szeretnéd elválasztani őt. Ha sokáig akarod anyatejjel is táplálni a babát, mindig szoptatás után kínáld az új ételféleségekkel, viszont számíts rá, hogy eleinte csak csipegetni fog, sőt talán azt sem, hiszen előzőleg már jóllakott. Ha gyorsabban szeretnél átállni, a szoptatás előtt add a babának a kanalas ételt – ezt a megoldást a kizárólag anyatejes csecsemők nem szokták díjazni, de idővel rákapnak a kiegészítő ételekre, és egyre kevésbé igénylik az anyatejet. Tápszeres babáknál szintén ezek a módszerek jöhetnek szóba, bár ők a tápszer után kínált új ételféleségeket még nehezebben fogadják el (az anyatej kevésbé laktató).

Előfordulhat, hogy egyik módszer sem válik be, ilyenkor két szoptatás/tápszeres etetés között kellene a kanalas ételt adni, és amikor a baba már egy egész adagot megeszik belőle, akkor érdemes vele a megszokott etetési időben próbálkozni.

Hogyan szoktassam hozzá a darabos ételekhez?

Nem minden baba fogadja szívesen a darabos ételeket, de ez sem áthidalhatatlan probléma. Próbálkozz az életkorának megfelelő lédús gyümölcsökkel, vágd fel őket apró darabokra, azokat szinte rágni sem kell. Kiegészítésként, tízóraira vagy uzsonnára kiváló választás a kölesgolyó, ezt eheti önállóan is csemetéd, és szintén nem kell megrágnia, egyszerűen szétolvad a szájában. Az ételeit, például a főzelékeket ne pépesítsd teljes egészében, elég, ha fele-fele arányban turmixolod, idővel pedig egyre kevésbé, végül csak villával törd össze.

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink