A szülőképes korú nők körében igen gyakori endokrin rendellenesség, 5 és 10 százalék köré becsülik előfordulási arányát, de egyes feltételezések szerint ennél is elterjedtebb a probléma. Időben történő felismerése kulcsfontosságú, eredményesen – legalábbis meddőség szempontjából sikerrel - kezelhető belgyógyászati (!) eltérésről van szó.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a fentebbi tünetek előfordulása igen változékony; az aknés, zsíros bőr, illetve a nemkívánatos szőrnövekedés, hajhullás gyakori velejárója a PCO szindrómának, de a hízás – a közkeletű elképzeléssel szemben – csak minden harmadik-negyedik páciensnél jellemző.
Bár a panaszok csak serdülőkortól jelentkeznek, a betegség sokkal hamarabb, illetve élethosszig fennáll. PCO szindrómára kell gyanakodni, ha a három kritérium közül legalább kettő jelen van:
A PCO szindróma sajnos nem gyógyítható, de egészséges életmód mellett, gyógyszeres kezeléssel és egyéb beavatkozások segítségével biztonságosan "karbantartható". Semmiképp sem ajánlott elhanyagolni a betegséget vagy könnyelműen viszonyulni a problémához. Sok nőnél inzulinrezisztencia párosul a PCO szindrómával, amely növeli a 2-es típusú cukorbetegség, valamint a magas vérnyomás és a különböző szívbetegségek kialakulásának valószínűségét.
Aktív - illetve műtéti úton történő – kezelést általában akkor alkalmaznak, ha rövid időn belül gyermeket kíván vállalni a beteg. A családalapítást megelőző időszakban többnyire fogamzásgátló tabletta felírásával kontrollálják a folyamatot; a gyógyszer megakadályozza a peteérést, ezzel megvédi a petefészket a további roncsolódástól (azaz a további cisztaképződéstől).
A PCO = policisztás ováriumkép pusztán a betegség névadó tünete, az ultrahangvizsgálattal diagnosztizált – legtöbbször átmeneti – cisztás elváltozás NEM azonos a policisztás ovárium szindrómával (PCOS).