Petesejt adományozás
Várszegi Viktória
2012. március 30.

Honnan származhat az adományozandó petesejt? Ki lehet donor?

A donor 35 évesnél fiatalabb, egészséges nő lehet, aki már legalább egy gyermeket szült. Az adományozás részletes felvilágosítást követően, önkéntesen és anyagi ellenszolgáltatás nélkül történik. A vonatkozó jogszabályok szerint a donor számára kizárólag az adományozás következtében felmerülő költségek téríthetőek meg, minden egyéb ellenszolgáltatás törvényellenes. Egy 2005-ös törvénymódosítás lehetővé teszi azt is, hogy közeli hozzátartozók ajánljanak fel petesejtet egymásnak, erről együttes megjelenés során nyilatkozatot kell tennie a feleknek.

Az adományozó mellett a fogadó fél, illetve partnere (a férfi!) is alapos kivizsgáláson esik át, ez utóbbira mindenképp szükség van, mégpedig azért, hogy a donor szervezetét ne terheljék fölösleges stimulációval, hiszen ha a férfi partner spermái nem egészségesek, kétséges a beavatkozás sikere.

Hogyan történik a beavatkozás?

Az adományozó szervezetét előzőleg hormonális stimulációnak teszik ki, hogy a beavatkozás pillanatában biztosan legyenek készenlétben kinyerhető, érett petesejtek; a fogadó fél szervezetét eközben felkészítik a terhességre, vagyis szinkronba hozzák a két fél menstruációs ciklusát. A petesejteket laboratóriumi körülmények között termékenyítik meg a férfi partner hímivarsejtjeivel, az így keletkezett embriót 3-5 nap elteltével ültetik be a fogadó fél méhébe. A fennmaradó embriók fagyasztása is lehetséges, így sikertelenség esetén nincs szükség újabb stimulációra, ami több szempontból is előnyös, hiszen a petesejtkinyeréshez elengedhetetlen hormonális serkentés nagy megterhelést jelent a donor szervezetének.

Jó tudni!

Egyes hazai intézetekben egyébként a petesejtek saját célú tárolása (fagyasztása) is kivitelezhető lenne, legalábbis technikailag, mert az ehhez szükséges jogi keretek – más országokkal szemben – hazánkban még nem adottak, vagyis a törvény nem teszi lehetővé a petesejtek szociális okokból történő fagyasztását. Amíg egy férfi bármikor eltároltathatja saját spermamintáját egy későbbi felhasználás céljából, addig ugyanez a lehetőség a nők számára nem elérhető, holott például petesejt adományozásra – bár szigorú feltételekkel – de minden további nélkül sor kerülhet itthon is. Pedig napjainkban, amikor egyre több pár kénytelen – elsősorban gazdasági okokból – viszonylag későbbre halasztani a gyermekvállalást, bizony nehéz lenne megkérdőjelezni az eljárás létjogosultságát, ennek ellenére a jogi szabályozás továbbra is várat magára.

Kapcsolódó cikkeink