Szoptatok, tehát vagyok, avagy a szoptatás elviselhetetlen könnyűsége

A szoptatás az egyik legcsodálatosabb állomása lehet az anyaságnak, amire mindig úgy fogsz visszaemlékezni, mint életed legmeghittebb pillanatai egyikére. Sok nő számára azonban a szoptatás és a tudatosan köré épített pátosz, inkább frusztrálóan hat, és ez a frusztráció gyakran odavezet, hogy az egészből a lényeg veszik el: Te és a kisbabád.

Sok kismama már terhesen is azon feszeng, hogy vajon képes lesz-e szoptatni a kisbabáját, lesz-e elég teje, stb. Sok nő pedig egyáltalán nem is foglalkozik ezzel a kérdéssel a baba érkezése előtt, mert azt gondolja, hogy mi sem természetesebb, mint hogy megszületik a kisbabája és szopizni fog. Mások pedig azt a megoldást választják, hogy nem foglalkoznak ezzel a baba érkezéséig. 

Aztán a baba megérkezik. Olyannyira, hogy még egy órája sincs ezen a Föld nevű golyóbison, amikor egy jól megtermett, szigorú tekintetű csecsemős nővér megfogja az újszülöttedet, akin talán még a magzatmáz sem száradt meg, és kimért, határozott hangon így szól: -Tegye a mellére édesanya! Először persze körbenézel, hogy kihez is beszél a nővérke, aztán rájössz, hogy ja igen, te vagy az az édesanya, már legalább egy órája. Olyan határozottan és könnyedén mondja mindezt, mintha legalábbis azt mondta volna, hogy pisilés után húzd le a wc-t. Ezen mit nem lehet érteni? Csak ülsz ott az ágy szélén és elkezd munkálkodni a millió éve benned szunnyadó ösztön, ami egyszer csak előtör belőled, és a baba már egyenletesen szuszogva édesdeden szopizik is, a melledből dől a tej, a csecsemős pedig elismerően lesüti a szemét és távozik a kórteremből. Vagy nem. 

Vagy ott ülsz az ágy szélén rettegve, hogy egyáltalán meg kell fognod ezt a törékeny kis csirkelábú lényt, akit csak most ismertél meg. Rendesen még be sem mutatkoztatok egymásnak. Egyébként deréktól lefelé minden fáj, nem tudod eldönteni, hogy ülni rosszabb vagy állni, közben három percenként bejön a szülésznő és valami rejtélyes oknál fogva mindenáron azt akarja megtudni, hogy voltál-e már pisilni. A szobatársnőiddel olyan, mintha egy kánont adnátok elő, amibe neked most kell belépned a megfelelő hangszínen, a szemben lévő ágyon ülő anyuka ezt a melódiát 12 órával ezelőtt kezdte, az ő babája ütemesen ordít ahányszor a mellét közelíti a kisbabája szája felé, a melletted lévő ágyon fekvő nő babája pedig dallamosan visít a bevásárlókosárra emlékeztető kis mobil babaágyban, miközben az anyukája próbál két csepp tejet kipréselni magából egy pohárkába, mert neki azt mondta a csecsemős, hogy túl nagy a mellbimbója és nehogy már elvárja egy ilyen kis újszülöttől, hogy azt a valamit a szájába tömködje. -Anyuka fejjen csak fejjen, az előtej minden cseppje aranyat ér! Valójában ez már nem is egy kánon, hanem egy rap szám: az alapzaj ütemes visítás és kétségbeesett sikítás, közben: -Anyuka volt már pisilni? -Anyuka megszoptatta már a babáját? -Anyuka fejjen csak fejjen! Neked pedig egy kövér könnycsepp gördül le az arcodon és azon kezdesz el gondolkodni, hogy tulajdonképpen hogyan is kerültél ide.

Nem fogok nagy titkot elárulni azzal, ha azt mondom, hogy ez a második forgatókönyv az általános, és az első a ritkább. Tehát kezdjük azzal, hogy nem mindenkinek sikerül a szoptatás elsőre, sőt! Millió körülmény és tényező befolyásolja azt, hogy hogyan indulsz el a babád táplálása nevű úton. Ez az út néha rögös, néha kacskaringós, de mindenképpen csodálatos, függetlenül attól, hogy végül mivel táplálod a babádat. 



 

Szoptass, de ne minden áron!

 

A WHO ajánlása szerint a kisbaba számára az a legegészségesebb, ha fél éves koráig kizárólag anyatejet kap, a szoptatást pedig legalább két éves korig javasolja. Köszi szépen WHO! Leülhetsz, egyes! Ugyanis részéről  ennyi volt, és ezzel az ajánlással azt sugallja: ha te nem így táplálod a babádat, bizony rossz anya vagy. Rengeteg csecsemős nővér, szülésznő, orvos és védőnő véres kardként lobogtatja ezeket a mondatokat sok-sok anyukát taszítva ezzel a végső kétségbeesésbe. Fontosnak tartom kiemelni, hogy valóban az anyatej a kisbaba legmegfelelőbb tápláléka, ugyanakkor most és itt vezetném be a „tápszer“ elnevezésű szitokszót, ami szintén tökéletesen megfelel a célnak, ha a szoptatás esetleg nehézségekbe ütközne, és végül úgy döntenél, hogy elengeded. Azért mondom, hogy elengeded, mert adott esetben sok-sok munka és türelem (néha küzdelem) árán bárki el tudja érni, hogy a babája szopizzon, de nem biztos, hogy minden (élet)helyzetben megéri. Ezt neked kell eldöntened!



 

A te melled, a te tested!

 

Jó, ha már az elején tisztázod magaddal: attól még, hogy édesanya lettél, a melled és a tested nem elkülönült entitások, hanem te vagy és csakis Te. Igen, a melled az a páros szerved, ami arra lett kitalálva, hogy a kisbabádat tápláld vele, de attól még nem létezik külön, csak veled együtt. Tehát, ha fáj, ha duzzadt, ha a baba az ínyével beleharapott és sebes, akkor azt kell megoldani mindenek előtt, nem pedig „lenyelni“  és a szőnyeg alá söpörni a fájdalmat. Utána mindent lehet folytatni ott, ahol abbahagytad.

 

Kérj segítséget!

 

Fontos, ha a szoptatás nem úgy megy, ahogy szeretnéd, akkor merj segítséget kérni! És itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a segítség alatt nem a rokonokat, barátokat és üzletfeleket értem, hanem szakember segítségét. Rengeteg szakember van, akinek az a munkája, hogy segítséget nyújtson a szoptatásban. Ha úgy érzed elakadtál, keress fel egy szoptatási tanácsadót, aki profi segítséget tud nyújtani neked mind lelkileg mind testileg.

 

Ne hagyd, hogy beleszóljanak!

 

A második legfontosabb, hogy ebben a helyzetben tényleg csak a TE kezedben van a döntés. Sokszor hallom a barátnőimtől, hogy miket vágnak a fejükhöz a különböző családtagjaik pusztán jóindulatból, amitől aztán éberen hánykolódnak az ágyukban még az alatt az egy-két óra alatt is, amit az újszülöttjük mellett alvással tölthetnének: - Ha nem szoptatod a babádat, beszédhibás lesz! – Ha nem kap elég sokáig anyatejet, teljesen kiszolgáltatod őt a bacilusoknak! – Ha nem szoptatsz, mégis hogy fog kötődni hozzád a kisbabád? – Az ősember és az állatok is szoptatnak, nehogy már azt mondd, hogy te nem tudsz! Ilyen és ehhez hasonló mondatok áradata hangzik el minden egyes másodpercben (még ebben a másodpercben is), ami semmi másra nem jó, csak arra, hogy te pocsékul érezd magad a bőrödben. 

 

Ne érezd magad pocsékul a bőrödben!

 

Tekintsd úgy, hogy ez az első lecke, amit anyaként meg kell tanulnod. Akkor vagy elég jó anya, ha olyan döntést tudsz hozni, aminek következményeként TE és a BABÁD jól érzitek magatokat. Olyan döntést, ami után nem fogsz haragudni a babádra és magadra sem. Ez mindenkinél mást jelen, de hidd el abban a pillanatban, hogy meghozod ezt a döntést, érezni fogod, hogy jó döntést hoztál. Bízz magadban, bízz az ösztöneidben! Tudom, hogy menni fog!

 

 

 

 

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink