Szülővé válás (II. rész)

A rovat előző cikkében arról olvashattatok, hogy a szülővé válás életünk egyik legjelentősebb fordulópontja; olyan időszak, amely egyedülálló szépségei mellett számos kihívást tartogat. Ígéretemhez híven vegyük sorra, milyen változásokkal találkozik az újdonsült anya, illetve a család mint rendszer, hogyan alakul át a gyermek születése utáni időszakban.

Ha egy kulcsszóval szeretnénk összefoglalni, mi is zajlik pontosan ebben az időszakban, akkor az egyensúly lehetne választott kifejezésünk. Életünk nagyobb fordulópontjai, az életciklus-váltások mindig az addigi egyensúly felborulásával járnak. Gyermekünk születése után addigi életvitelünk, napirendünk, szokásaink, kapcsolataink megszokott ritmusa már nem tartható fenn változatlanul. Minden rendszer, így a családok is, az egyensúlyi állapot megteremtésére törekszenek. Feladatunk tehát, hogy kialakítsunk egy új egyensúlyt, ami azonban eltér a korábbi, jól megszokottól. Más lesz a napok ritmusa, új szerepeket, viselkedésformákat kell megtanulnunk, hogy a dolgok működjenek. Ez nem megy egyik napról a másikra, így kezdetben minden anya (és család) átél egy olyan átmeneti időszakot, ami az örömök mellett bizonytalansággal, aggodalmakkal, szorongással telített. Ez érthető, hiszen a régi minták már nem működőképesek, az újak még nem alakultak ki, szilárdultak meg. Az egyensúlytalanság pedig mindig egy bizonytalan állapot.

Milyen változások vezetnek a korábbi egyensúly megbillenéséhez?

Az anyák életében a posztpartum nemcsak a nagy lelki változások időszaka. A terhesség, szülés, szoptatás számtalan hormonális, biokémiai változást is elindít és fenntart, amelyek jelentősen befolyásolhatják a kismamák hangulatát és közérzetét. Bár a hormonális ingadozásokra való érzékenység egyénileg változó, ezek hatásait több-kevesebb ideig minden édesanya megéli. A kiegyensúlyozott és elégséges alvás hiánya szintén ingerlékenyebbé, lehangoltabbá, dekoncentráltabbá vagy szorongóbbá teheti az egyébként lelkileg egészséges embereket is.

Lélektanilag talán az új szerepek tanulása a leghangsúlyosabb. A női szerepek sorába itt lép be az anyaság, ami ugyan gyermekkortól fejlődik és alakul, de ekkor válik kézzelfogható valósággá. Egy új szerep, amiben eddig soha nem próbáltuk ki magunkat, most hirtelen központivá válik. Amit eddig biztonsággal tudtunk és csináltunk - dolgozó nőként, feleségként, társként-, hirtelen kevés lesz. A minden szükségletében kiszolgáltatott, kommunikálni csak sírásban tudó csecsemő iránt érzett felelősség, a gondozásban, megnyugtatásban és sok más feladatban való járatlanság szorongással töltheti el az újdonsült anyákat, mindaddig, amíg új készségeiket egyre magabiztosabban nem használják. Többek között ennek áthidalására szolgál az a szokás, hogy a gyermekágy hat hetében a fiatal anyának édesanyja vagy anyósa segít - nemcsak a terhek mérséklésében, hanem voltaképp a készségek elsajátításában is. Lélektanilag nagy kihívás annak elfogadása is, hogy az egyéni szükségletek a korábbiakhoz képest nagyban háttérbe szorulnak, különösen az első év folyamán.

Az anyává válás folyamata igen összetett jelenség, intenzív belső változásokkal (rovatom egy későbbi cikkében ezzel részletesen is foglalkozom). A szülővé válás azonban nemcsak a nők életfeladata. A férfiak számára az apává válás szintén minőségi változást hoz a személyiségfejlődésben, ahogyan a pár kapcsolatában is mérföldkő, új életciklus (különösen az első) gyermek születése. Az addigi pár diádból (amelyet két ember alkot), triáddá válik. Innentől hárman lesznek, ráadásul az új kis jövevény nagyon sok időt és törődést igényel. Meg kell szokni, hogy már nemcsak ketten vagyunk, s a figyelem nemcsak megoszlik, hanem nagyrészt a babára irányul. Változik addigi életvitelünk, szokásaink, a mindennapoktól kezdve a szabadidő eltöltéséig minden sokkal több tervezést igényel, s a pár szükségletei sokszor ugyanúgy háttérbe szorulnak, ahogyan az anyáknál egyénileg említettük. Az apák, akik nem élik át a terhesség során a gyermekkel folyamatosan bontakozó kapcsolatot, a baba születése után kirekesztettnek, elhanyagoltnak érzik magukat, vállukon a család eltartásának felelősségével. Az anyák, aki 2-3 évet otthon töltve a gyermek gondozásának szánják magukat, magukra hagyottságot, erőfeszítéseik el nem ismerését élhetik át. Gondot jelent, ha a szülői szerepek mellett teljesen háttérbe szorul a nő- illetve a férfi- szerep, ami a felekben hiányérzetet, elégedetlenséget és szorongásokat teremthet.

Az új egyensúly könnyebben kialakul és megszilárdul egy stabil kapcsolat talaján, és jobban megterheli azokat, amelyek eleve nyílt vagy rejtett problémákkal küzdöttek. Azonban a legjobb kapcsolatban élő pár számára is kihívás az átmeneti időszak. A legnagyobb segítséget itt is a kommunikáció – érzéseink, szükségleteink, problémáink- egymással való megosztása jelenti. Ezért különösen fontos a kezdetektől figyelni arra, hogy beszélgetéseink ne csak a gyermek körüli dolgokról, hanem egymásról, a kapcsolatról, kettőnkről is szóljanak.

A változások ellenére le kell szögeznünk: semmi nincs, ami erősebb szövetséget és kapcsot jelenthet két ember között, mint a közös gyermek és a közös szülői szerep. Ez ugyanúgy eltéphetetlen, mint a gyermekkel való kötelék, ami akkor is fennmarad, ha a házasság esetleg véget ér. Máshol át nem élhető élményeket tapasztal az, aki párjával gyermeket vállal: a szülői szerep a kapcsolatot ugyanúgy mélyíti és gazdagítja, mint a személyt magát.

Szerző: Molnár Judit, klinikai szakpszichológus

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink