Tovább tart ma egy szülés, mint ötven éve
Várszegi Viktória
2012. július 19.

A Nemzeti Egészségügyi Intézet kutatói szerint ma átlagosan két-három órával tovább tart egy szülés, mint a hatvanas években. Az American Journal of Obstetrics & Gynecology című lapban megjelent tanulmány szerint a többletidő főleg a szülés első szakaszát érinti, ami a leghosszabb – még a kitolást megelőző – szakasz. Kiderült, hogy a szülés időtartamának emelkedése még akkor is fennáll, ha figyelembe vesszük, hogy a szülő nők átlagéletkora és testsúlya is megnövekedett, emellett az újszülöttek is nagyobb méretűek, mint pár évtizeddel ezelőtt.

A tanulmány során nem sikerült egyértelmű okot találni a szülés meghosszabbodására, az egyik lehetséges magyarázat az epidurális érzéstelenítés használatának elterjedése lehet, ami akár 40-90 perccel is lelassíthatja a szülés folyamatát. A vizsgálatok során két tanulmányt vetettek össze a szakemberek,  melyek között több évtized telt el. Az első még 1959 és 1966 között készült 39 500 nő bevonásával, a második pedig 2002 és 2008 között több mint 98 000 részvételével, akik valamennyien a kiírt időben, természetes úton hozták világra gyermeküket. Az eredmények azt mutatták, hogy első gyermek esetében ma átlagosan 2,6 órával hosszabb ideig tart egy anya szülése, mint a hatvanas években, többedik gyermeknél ez a különbség két órára csökken. A közelmúltban szült nők jóval nagyobb arányban kaptak epidurális érzéstelenítést, és gyakrabban került sor császármetszésre is, emellett az összehúzódásokat elősegítő oxitocin adagolása is többször fordult elő.

A kutatásban résztvevő szakemberek úgy vélik, a tanulmány fényében érdemes lenne újragondolni, mit is értenek normál szülés és vajúdás alatt. Jelenleg például már abnormálisnak tekintik, ha két óra alatt a méhnyak semennyit nem tágul a szülés aktív szakaszában, és ilyen esetben már gyakran közbelépnek: akár oxitocin adagolásával, akár császármetszéssel…

Kapcsolódó cikkeink