Új trend: hódít az ultrahang selfie
Várszegi Viktória
2015. január 6.

Egy felmérés szerint a brit édesanyák harmada rak fel a közösségi oldalára ultrahangfelvételt a babájáról, ebből aztán egy új hóbort alakult ki a szigetországban: a hozzávetőleg 12 hetes fotók alapján kell megtippelni, milyen nemű lesz a születendő gyermek - írja a Daily Mail.

Fotó: Daizy Design

Az online találgatás egyik alapja az a kis kinövés a magzaton, amelyből majd a nemi szerv kifejlődik. Az általános vélemény szerint, ha ennek a dudornak a szöge 30 foknál kisebb, a születendő gyermek lány lesz, ha pedig 30 fokos vagy annál nagyobb a szög, akkor fiú. A megkérdezettek közül tízből heten állítják, hogy ezzel a módszerrel előre megmondták, milyen nemű lesz a gyermekük. Egy másik módszer hívei a koponya alapján bocsátkoznak találgatásokba, szerintük ugyanis, ha a koponya és az állkapocs szögletes, akkor fiú a kisbaba, ha inkább kerek formájú, akkor pedig lány.

Vannak azonban, akik a hagyományosabb módszerekben hisznek, és az anya mellének formája alapján próbálnak találgatni, vagy pedig az alapján, hogy a kismama milyen ételeket kíván meg. Sokan a kínai módszerre esküsznek, melynek lényege, hogy nem mindegy mikor fogan a magzat, és hány éves az anya, ezek ugyanis mind befolyásolják a születendő gyermek nemét. Sőt egyes nézetek szerint még az is számít, hogy a szülők milyen pózban szexeltek, amikor gyermekük megfogant, illetve, hogy az anya milyen étrenden élt ebben az időszakban. Utóbbi szerint, az alacsony kalóriájú, zöldségben gazdag étrend a lányoknak kedvez, míg a magas kalóriatartalmú inkább a fiúknak. Természetesen a fenti módszerek egyike sem száz százalékos biztonságú, ám a szülők számára mindegyik jó szórakozást nyújt, és vidámabbá teheti a gyermekvárás kilenc hónapját.

Kapcsolódó cikkeink