Vízben szülni - ajánlott?

2012. március 12.

A klinikai tapasztalatok is alátámasztották a vízben való vajúdás létjogosultságát, a jelek szerint a meleg/langyos víz természetes fájdalomcsillapítóként működik, segíti a méhizomzat, a medence és a gát ellazulását, ebből adódóan gyorsítja a szülés menetét, és bizonyos mértékig elviselhetőbbé teszi a kontrakciókat is. A víz felhajtóereje hatékonyabb méhösszehúzódásokat és jobb anyai vérkeringést eredményez, emellett csökkenti a súlyt, így szabadabb mozgást tesz lehetővé. A fizikai ellazulás mentális megkönnyebbülést is hozhat – már annak, akinek valóban beválik ez a módszer – és megkönnyíti a koncentrációt, az ún. befelé figyelést a vajúdás során.

A vízben vajúdás nem azonos a vízben szüléssel, a legtöbb hazai kórházban – nem elhanyagolható kockázatai miatt – többnyire nincs is lehetőség az utóbbira.

Egyrészt, legalábbis akkor, ha a baba a kitolás során túl gyorsan emelkedik a víz felszínére, elszakadhat a köldökzsinór, másrészt felmerül a veszélye, hogy az újszülött tüdejébe víz kerül. A vízben szülés hívei rendszerint azzal érvelnek, hogy mivel a babák a bőr-levegő kontaktus hatására kezdenek csak lélegezni, így eleve lehetetlen, hogy egy egészséges újszülött tüdejébe víz kerüljön, mielőtt kiemelik őt a kádból. A tapasztalatok azonban mást mutatnak, előfordulhat, hogy az egyébként teljesen egészséges, de hipoxiás újszülött vizet aspirál (lélegzik be) - számos ilyen feljegyzés található a szakirodalomban.

Kutatások, feljegyzések:

Három londoni neonatológus, illetve radiológus közölt egy esetet, melyben zavartalan terhesség végén az anya medencében hozta világra kisfiát, akit világra jötte után reanimálni ugyan nem kellett, de megszületése után állandósuló szapora légzés, fuldoklás miatt az intenzív osztályra helyezték. A vér megfelelő oxigén-telítettségét csak oxigén adásával sikerült biztosítani. A röntgenfelvétel tanúsága szerint a baba belélegzett a medence vízéből és csak igen erélyes gyógyszeres kezeléssel sikerült állapotát rendezni.

Az 1994-1996 között Angliában és Wales-ben végzett fölmérés során is volt két eset, ahol a baba vizet aspirált a medencéből és a szakirodalomban is szerepel több ilyen ismertetés. A most megjelent cikknek a szerzői föltételezik, hogy ilyen veszélyes események a vízben vezetett szülés végén valószinűleg gyakrabban előfordulnak, mint ahogy azt jelentik. A baba életét veszélyeztető szövődmények között vízmérgezés, hiponatremia, hipoxiás iszkémiás enkefalopátia, vérzés és tüdőgyulladás is előfordult már az úszómedencében történő szülést követő időszakban. – Forrás: Medipress Hírszolgálat

Továbbá az is jelentősen torzítja a vízben szülés statisztikáját, hogy a mellette döntő kismamák kivétel nélkül az alacsony kockázatú terhesek közé tartoznak, tehát egészségesek, illetve a várandósságuk során sem lépett fel semmilyen szövődmény.

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink