Az őssejt ismét életet mentett

2012. július 25.

Egy aplasztikus anémiában, csontvelő elégtelenségben szenvedő két és fél éves kisfiú a harmadik beteg, aki Magyarországon privát őssejtbankban tárolt őssejt beültetésével kapott gyógykezelést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyetemi és Oktató Kórház Gyermek Onkológiai és Csontvelő-transzplantációs osztályán. A májusban történt beavatkozás az utóvizsgálatok eredményei alapján sikeres volt, akárcsak a két korábbi transzplantáció, melyek során leukémiás gyermekek kapták meg testvérük őssejtjét.

A beavatkozásokhoz mintát szolgáltató KRIO Intézetnél rövidesen eléri a 15 ezret az őssejtlevételek száma. Dr. Balogh István, az intézet vezérigazgatója hangsúlyozta: "a 15 ezres mintaszám rendkívül jó eredmény, ugyanakkor ezek a minták "csak" a tárolást választó családoknak nyújtanak megoldást." A vezérigazgató szerint azon családok számára, akik az őssejttárolást anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak, egy közösségi őssejtbank létrehozása lehetne a megoldás. Hiszen a KRIO Intézetben tárolthoz hasonló, 15 ezres mintaszám egy közösségi őssejtbank esetében a teljes magyar lakosság őssejttranszplantációs igényét képes lenne kielégíteni.

A KRIO Intézet ezért is támogatja, hogy induljon el a közösségi célokat szolgáló őssejtmegőrzés Magyarországon, melyhez tárolási kapacitást akár a már működő hazai őssejtbankok is biztosíthatnak.

Hazánkban jelenleg elsősorban a vérképzőszervi rákos betegségben szenvedőket gyógyítják őssejttel, mely ugyanakkor számtalan más betegség kezelésére is alkalmas. A szakszerűen levett és megfelelő körülmények között tárolt őssejtek képesek a beteg gyermekek csontvelőjének pótlására, új csontvelő felépítésére, de akár teljes szervek újraépítésére is.

A sikeres beültetésben érintett családnak a KRIO Intézet Pro-Família programja keretében ingyenesen biztosították az őssejt levételét és tárolását.

További információk: Krio Intézet

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink