Felépülés agyvérzésből őssejtekkel

2015. április 28.

Az agyvérzésen átesett betegek agyába fecskendezett őssejt serkenti az új véredények képződését a sérült agyterületen, ezzel elősegíti a felépülést. A londoni Imperial College vizsgálatába bevont páciensek visszanyerték járóképességüket, és újból képesek voltak gondoskodni magukról.

Az Imperial College London tanulmánya szerint elképzelhető, hogy a jövőben őssejtek agyba történő befecskendezésével segítik elő az agyvérzést szenvedett betegek felépülését – áll a BBC 2014. augusztus 9-én megjelent hírében. A tudósok szerint ezek a sejtek – amelyeket a páciensek csontvelőjéből nyertek ki – stimulálják az új véredények képződését a sérült agyterületen.

A klinikai vizsgálat befejeződése után az agyvérzésen átesett betegek többsége újból képes volt járni, és önállóan ellátni magát. Ennek ellenére, további vizsgálatokra van még szükség ahhoz, hogy a módszert széles körben bevezethessék. A vizsgálatoknak e korai szakaszában elsősorban a kezelés biztonságosságát vizsgálták.

A vizsgálatok során az úgynevezett CD34+ elnevezésű őssejteket alkalmazták, amelyek serkentik az új véredények képződését. Ezeket közvetlenül a sérült agyterületre fecskendezték be a főartérián keresztül. A tudósok hat hónapon át tartották megfigyelés alatt a vizsgálatba bevont öt beteget, miközben azt mérték, mennyiben képesek elvégezni mindazokat a mindennapi műveleteket, amelyek az önellátásukhoz szükségesek.Az öt beteg közül négyen olyan súlyos agyvérzésen estek át, hogy elveszítették a beszédké

pességüket, és a testük egyik oldala is lebénult. Az agyvérzésnek ez a formája gyakran vezet halálhoz vagy teljes mozgásképtelenséghez. A kezelés után hat hónappal az orvosok mégis azt tapasztalták, hogy a négy súlyos beteg közül három képes volt járni és ellátni saját magát. Kis segítséggel mind az öt páciens képes volt a helyváltoztatásra, és ki tudta venni a részét az önellátáshoz szükséges mindennapi teendőkből. A tudósok szerint, ha a betegség korábbi szakaszában kezdik el a kezelést, még eredményesebbek lehetnek.

A BBC által közölt hír a Stem Cell Translational Medicine című szaklapban megjelent tanulmányra épült.

Forrás: KRIO Családi Őssejtbank

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink