Karitatív bélyeg a Gyermekmentő Szolgálat javára
Várszegi Viktória
2011. március 15.

A legújabb magyar bélyeg ünnepélyes forgalomba helyezésére nemrégiben a Parlament Delegációs termében került sor.

Kövér László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke, Schmidt Pál, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke vettek részt az ünnepségen.

Az új karitatív bélyeg felárából felhalmozódott összeget a Posta az NGYSZ javára utalja át, és azt a szervezet a rászoruló gyermekek egészségügyi ellátására fordítja.

A Magyar Posta feláras bélyegek forgalomba hozatalával hosszú évek óta támogat nemes célokat. 2010-ben, de már az idén is országszerte rekordmennyiségben – több tízmillió forintértékben – vásároltak az emberek valamilyen jótékonysági bélyeget, hogy különféle postai küldeményeiket feláras bélyeggel bérmentesítve segítsenek a rászorultakon, például az árvízkárosultakon.

A közelmúltban kiadott bélyeg – Kármán Orsolya bélyegtervező munkája - tartalmazza a mindenkori, 30 gramm alatti, közönséges belföldi levél feladásának díját és ez egészül ki további 50 forinttal, amellyel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogatja a bélyeg megvásárlója. Az 50 Ft-os felárat a bélyegen ábrázolt szív alakú kontúrvonal teszi hangsúlyossá, utalva egyben arra, hogy számítanak a "jószívű" adományokra.