Lábdagadás ellen: visszértorna pocakosoknak
Várszegi Viktória
2016. május 25.

A visszeres lábak nem csak esztétikai gondot jelentenek. Ezt bizony nagyon jól tudják azok a kismamák is, akik a terhesség alatt a problémával küzdenek, hiszen a nyári hónapokban sokszor erős fájdalommal is meg kell birkózniuk, amit hibás keringésű visszerek okoznak. Szerencsére a problémán sokat lehet javítani a helyes mozgással, a megfelelő tornával. A témában Pancsó Gergelyt, a Trombózisközpont testnevelő-edzőjét kérdeztük.

Meggyengült érfal

A visszértágulat kialakulása az érfal gyengülésének következménye. Ilyenkor a vékákban pangás alakul ki, fokozódik a bennük lévő nyomás, ami fájdalomhoz, feszítő érzéshez vezethet. Azt azonban kevesen tudják, hogy mivel az erek fala is izomszövet, vagyis, mint minden izom, edzhető.

A vénatorna nem új keletű dolog, hiszen a prevenció kapcsán folyton-folyvást vissza-tér, ám nem csak ilyenkor alkalmazható. A már kialakult probléma esetében is jó szolgálatot tehet a rendszeres sportolás, hiszen megállítja a helyzet tovább romlá-sát, illetve valamelyest javíthat is a kiala-kult állapoton. Igaz, a mozgás teljesen nem hozza helyre a visszértágulatokat, de a kellemetlen, fájdalmas érzéstől megszabadíthat.

Mozogjunk a fájdalom ellen!

"A felületes vénák tartását a környező kötőszövet végzi, vagyis nem csak az erek hideg-meleg vizes váltózuhanyával tehet a tágulatok ellen. A kötőszövet gyengesége ma már igen gyakori probléma. Ennek okai között erőteljes szerepet játszik az öröklés, de a mozgáshiány és a túlsúly is, amit csak tovább tetéz az ülőmunka. Éppen ezért a számítógéppel dolgozóknak előírás, hogy óránként 10 percre hagyják ott a monitort, hiszen ezzel nem csak a szemüket is óvják, hanem a visszérfájdalmakra is remek megoldást jelent, hiszen a folyamatos ülés és mozdulatlanság a vénákra igen rossz hatással van, hiszen lelassult keringést eredményez" – mondja Pancsó Gergely, a Trombózisközpont testnevelő-edzője.

Gyakorlatok hanyattfekvésben

  • Lábujjakat szorítsuk össze, tartsuk úgy pár másodpercig majd lazítsuk el! Végezzük a gyakorlatot 10X.
  • Nyújtott térddel feszítsük le a lábfejünket (spicc), tartsuk úgy pár másodpercig, majd lazítsuk el. 10X
  • Nyújtott térddel feszítsük vissza a lábfejünket (pipa), tartsuk úgy pár másodpercig, majd lazítsuk el. 10X
  • Körözzünk bokánkkal befelé, majd kifelé. 10-10 X
  • Nyújtsuk ki a térdünket teljesen, tartsuk úgy pár másodpercig, majd lazítsuk el, rázzuk meg a lábat. 10X
  • Tegyünk egy labdát a két térdünk közé, szorítsuk össze, tartsuk úgy pár másodpercig, majd lazítsuk el. 10X
  • Klasszikus biciklizés. 10-10 váltással, derék szorítása a talajra.
  • Két sarok lent a talajon, emeljük a csípőt, feszítsük a far,- és a hasizmot, tartsuk úgy pár másodpercig, majd engedjük le a csípőt, lazítsuk az izmokat. 10X

További információk: Trombózisközpont