TEHERBE AKAROK ESNI, DE MOST RÖGTÖN!

Ha azért klikkeltél erre a címre, mert azt gondolod, hogy itt 10 lépésben megtudhatod hogyan ess teherbe még ma délután, csalódást kell okoznom, mert ez az írás nem erről fog szólni. Ugyanakkor, ha a közeljövőben vagy most azonnal kisbabát szeretnétek, mégis maradj.

Manapság minden instant. Ha nem tudsz valamit, akkor a telefonod és az internetsebességedtől függően 5 másodperc alatt megtalálhatsz valamiféle választ a Google-ban. Ha nem tudod mit kéne felvenned, az Instagramon valaki biztosan megmondja neked, hogy miben kéne leszaladnod a sarki kisboltba egy kis retekcsíráért és citromért, sőt még azt is megtalálhatod, hogy miközben a boltba mész hogyan vedd a levegőt, hogy közben néhány kalóriától is megszabadulj. Mindenki roppant elfoglalt, tele a naptár, ezért mindenre instant megoldás kell. 

 

Emlékszem, egyszer ültünk a lányokkal az irodában, elővettük a 2019-es naptárat és elkezdtünk számolgatni. Mondjuk, ha én kedden, február 19-én a 16:30-as manikür időpontom után hazamegyek és teherbe esek, az pont ideális. A február 18 már tele van, mert munka után edzés, aztán vacsi a csajokkal, estére hulla fáradt leszek. A 19-e jobb is, mert pont 19 voltam, amikor megismerkedtem a férjemmel! Na szóval, a terhesség mennyi is? 9 hónap. Addig megcsinálom mindhárom szakvizsgámat, aztán a következő bikiniszezonban már csúcsformában virítok  a tengerparton a rózsás pofikájú, hurkás combú csodababámmal. Ez a forgatókönyv mindhárom szobatársnőmnek nagyon megfelelt. Ez így jó is lesz, csak egy kis x-szet kell tenni a határidőnaplómba, nehogy elfelejtsem a sok-sok teendőm közepette! Szex este 7-kor, utána Netflix. Még egy kis szivecskét is rajzolunk mellé és kész is.

 

 

Hát igen, ez a forgatókönyv tökéletesen működik, ha mondjuk a mobilszámlád befizetésének időpontját tervezgeted, vagy online szeretnél bevásárolni. A teherbe esés, vagy mai nevén „babaprojekt“ nem ilyen bicikli. Sok nő azt gondolja, hogy mint minden mást, elég ezt is csak beütemezni és megtervezni. Néha előfordul, hogy a baba hamarabb összejön, mint amennyi idő alatt a Facebook hírfolyamod betöltődik, de az esetek döntő többségében ez nem így van. És eljön az első probálkozásokat követő első ciklus és az első ciklussal jönnek a sötét gondolatok: Mit csináltam rosszul? Nekem már sose lesz gyerekem? Meddő vagyok? Nem is illünk össze? Túl öreg vagyok vagy netán túl fiatal? Nem ettem elég zöldséget, gyümölcsöt, csokit, csodavitamint, gumicukrot? Vagy túl fáradtak voltunk? Túl erős volt az a step aerobic edzés a múltkor? Ezekkel a sötét gondolatokkal pedig elkezdődik egy ördögi kör; elkezdesz azon agyalni, hogy hogyan hekkeld meg a „rendszert“. Irány a Google, a keresőszavak pedig: hogyan essünk teherbe gyorsan. Minél többet olvasol, annál több prakitkát vetsz be, és minél több praktikát vetsz be, annál csalódottabb leszel, amikor a következő menstruációd is megjön. És akkor jönnek a még sötétebb gondolatok: Pedig én mindent megtettem, akkor hogy lehet, hogy még nem vagyok terhes? Mit csináltam rosszul? Mi a baj velem? A válasz az, hogy SEMMI.

 

Egy átlagos, egészséges párhoz nagyjából egy éven belül kopogtat be a gólya, de előfordulhat, hogy akár két-három évet is várni kell arra, hogy pozitív legyen a terhességi teszt. Itt most nem fogok foglalkozni azzal, hogy milyen életkorban hány százalék esély van egy adott cikluson belül a teherbe esésre, és a millió más tényezővel sem, ami mindezt befolyásolja. Most csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy mielőtt Dr Google által diganosztizálod magad meddőséggel, állj meg egy percre. Gondolatban vagy akár a valóságban is lassíts. Tudatosítsd magadban, hogy a fogantatás az esetek 99,9 %-ában nem egy automatizmus. Nem egy előre megírt algoritmus alapján történik. A testünk nem egy mosógép, amit mindig arra programra állítunk, amire épp szükség van. Talán a baba tervezés (jó esetben) pont az első olyan állomás az életünkben, ami alázatra és könyörületre tanít bennünket elsősorban saját magunkkal szemben. Lépj ki a komfortzónádból! Feszegesd a határaidat! Ismerősek ezek a hangzatos és manapság szuper trendi mondatok, ugye? Na akkor most szépen felejtsd el őket! Mert akármennyire is igazak ezek a mondatok bizonyos helyzetekben (csak még húsz másodpercig tartom a planket! Még elolvasom ezt a harminc oldalt, stb.) a teherbe esésnél ezek a mondatok a legnagyobb ellenségeid. És akkor még nem is beszeltünk a külvilágról, amikor még a szomszéd néni is megkérdezi, amikor leviszed a szemetet, hogy : -Na mikor jön már a baba? A családot és a barátokat ne is említsük! 

Ebben a történetben csak TE és PÁROD vagytok a szereplők. Nincsenek mellékszereplők és közreműködők. Csak te és ő vagytok. És a türelem, aki fogja a kezeteket és nem ereszti. És lehetőleg a csend, amit a fejedben teremtesz, miután elolvastad ezt a cikket. Hallasz még? Remélem nem. Hajrá!

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink