Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
Nyüzsgő s üvöltő babánkat mikor átveszed olyan nekem, mint a lét.
Néha mikor a szarból kipucolod, oly biztos izgalom,
mint mikor összebújunk kettesben este.
Sosem gondoltam volna, hogy egy pelenkázó férfitől lehet orgazmusom!

S mikor hisztiző babánknak miattad jobb lesz a kedve.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha a babázást tovább nem bírom,
óvó kezedet érzem vállam felett, ahogy tőlem a síró gyereket átveszed.
Hasonlat mit sem ér. Felüvölt s én néked átpasszolhatom!

És holnap az egészet ujra élem,
Reggel kezdődik előről a 24 órás műszak
Hiszen ez a baba reggeltő estig gyötör engem,
míg el nem múlik a szeparációs szorongós korszak.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak szanaszét hevernek
s téged hívnak, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a tápszernek
s mint hányásfolt ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres borospohár, belőle a borom hol van már.....
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár, akkor most mosogassál!

Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, mikor éjjel felsír a baba,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
mikor indulsz, hogy megvigasztald lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, hulla fáradt vagy,
de benned alszom én is, amig a gyerek hagy,
S idáig hallom én, hogy megint üvölt a kicsi,
Most ki kelljen fel? Megint te?
Hát lehet egy férfit ennél jobban szeretni?

Spira Eszter