Óda a nyaraláshoz

Nem tudhatom, hogy másnak e nyár mit jelent, nekem izzadást, verejtéket és megannyi veszélyt, mit a nyaralás rejt Balaton, Horvátország, a Kőrös holt ága. A helyszín mindegy, babával úgyis csak sok-sok gürcölés forrása s remélem, jövőre már nem bérelt kisbusszal megyünk el.



Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről az édesanyára.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
 Az édesanyának úgyis nagy melege vagyon.

A végkimerültség tüze ég fiatal szivében,
Úgy legelteti babáját a strand végében.
Strand végében babája mig szerte legelész,
 Ő addig a tűző napon, egész nap talpon, biztosan nem a fűben heverész.

Tengernyi ember pancsol és napozik tarkán körülötte,
De ő babájáról a szemét  egy percre le sem vetette;
Egy kőhajtásnyira volt tőle a tenger,
 Benne pedig a sok-sok önfeledten lubickoló ember.

Az édesanya néha el-el méláz, hogy milyen volt egykor a szülőszobán a kéjgáz, Szinte nyaldossa a lábát a tenger, de azért ő hosszan odanézni nem mer, Kisbabája fürge, akárcsak egy ürge, szaladni mer, de őt nem csábítja a tenger, csak a sáros dagonya, amibe boldogan belegázolna, de édesanyja tudja, hogy bizony ott lakik a szalmonella, amit, ha a baba elkap, vajon a felépülést nyújtó ellátást a biztosító finanszírozza?

Kisbabák a homokban boldogan tapicskolnak,
Mosolyognak, kurjongatnak és persze oda is kakilnak;
 Az édesanya csak bámul, esze már jár az estén, amikor tekintete megakad egy fürdőző testén

Mert az önfeledten pancsoló vihász,
A kedves férj, ki is lehetne más?
Ki pedig a sarokban a babát vigyázza,
 Az édesanya az, a férj szivének gyöngyháza.

"Szivemnek gyöngyháza, lelkem virágszála!"
A kedves férj így szólott hozzája:
"Pillants ide, hiszen ezen a világon
 Csak te vagy énnekem minden mulatságom.

Vesd reám sugarát kökényszemeidnek,
Gyere be a vízbe, hadd öleljelek meg;
Gyere be a vízbe csak egy pillanatra,
 Rácsókolom lelkem piros ajakadra!"

"Tudod, szivem, örömest bemennék,
Ha a babánkkal itt a strandon nem én egyedül lennék;
Lihegek, mert annyira megvisel a meleg,
 Szívesen hűsölnék most én is a tengerben veled."



 

Ezeket mondotta a szomorú végkimerült anya,
Miközben a babáját a földről folyton folyvást felkapdosta.
De a férj fölkelt a hullámok habjáról,
 Közelebb megy hozzá, s csalogatva így szól:

"Gyere be, galambom! gyere be, gerlicém!
A babázást itt a tengerben mindjárt elvégzem én;
Meglásd, a gyerek is itt fog velünk gügyögni kedvesen
 Ne hagyd, hogy szeretőd halálra epedjen."

Becsalta az anyát édes beszédével,
Megfogta a babát mind a két kezével,
Ám a baba merült, nem egyszer sem százszor,
 Ki mindeneket tud: az tudja csak, hányszor.

A sós víztől aztán a gyermek öklendezni kezdett, hányt is ott rögtön temérdek so répát meg meggyet.

Az édesanya csak állt a tengerben, körülnézni nem mert, nem akarta látni maga körül azt a sok-sok embert, kik a hányást látva csak fintorogtak  a háta mögött duruzsolva  persze össze is súgtak. A férj sem búgott már tovább, mindenki ment, hogy végezze a dolgát:

Az édesanya a partra, hogy az üvöltő -hányó gyermeket őrizze, kullogva ment vissza és sebtiben minden  szerteszét heverő holmit pakolt össze.

Ez volt még csak a nyaralás első napja, férj és feleség is nagyon jól tudta, mi minden vár még rájuk holnapra.




 


 

 

.

 

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink