Több teljes kiőrlésű termék – kevesebb has körüli zsír
Várszegi Viktória
2011. március 2.

A Pennsylvania State University 50 elhízott személyt vont be egy táplálkozási szempontból összeállított vizsgálatba. A nőket és férfiakat egyaránt egy 12 hetes, csökkentett kalóriatartalmú diétára fogták, miután két csoportra osztották őket. Az egyik csoport finomított gabonákból, fehérlisztből készült élelmiszereket fogyasztott, míg a másik teljes kiőrlésű gabonákon élt, így például zabpelyhen, árpán, száz százalékban teljes értékű kenyéren, tésztán, és barna rizsen. 12 hét után mindkét csoportban hasonló mértékű fogyást tapasztaltak, átlagosan 3,6 – 5 kilót. Ám a teljes kiőrlésű termékek fogyasztó személyek határozottan többet adtak le a hasuk körüli zsírrétegből. Ez az eredmény pedig nem csak esztétikailag fontos, de legalább annyira az egészség szempontjából.

A káros alma típusú hízás

Már számtalan tanulmány bizonyította, hogy az úgynevezett alma típusú, hasi elhízás kifejezetten káros többek közt a szív működése szempontjából. Sőt, a hasra rakódott zsírréteg az egyik jellemzője az "elhízás-járvány" miatt tömeges méreteket öltő metabolikus szindrómának is. Ez az a tünetegyüttes, amely jelentős növeli a cukorbetegség, a szívbetegségek és a stroke kockázatát.

A hasi zsír szintén kapcsolatba hozható az erek krónikus gyulladásával, amely szintén a szívinfarktus és a stroke előszobája lehet. Az egyetemi kutatások szerint a teljes kiőrlésű élelmiszereket fogyasztóknál jóval alacsonyabb volt krónikus gyulladást jelző markerek aránya is – így a C-reaktív fehérjéé, a CRP-é (ez a fehérje jelenik meg a vérben a gyulladásos folyamatoknál).

Megvizsgáltak a Pritikin Program szerint táplálkozó nőket is (ez szintén egy teljes kiőrlésű termékekre épülő diéta), és kiderült, hogy már két hét alatt 45 százalékkal zuhant a CRP szintjük. Ráadásul ez a táplálkozási program jelentősen csökkentette a metabolikus szindróma klinikai diagnózisát mind a felnőtteknél, mind a gyerekeknél. Egyéb előnyökre is fény derült: bebizonyosodott, hogy mivel a teljes értékűen táplálkozók jóval több élelmi rostot fogyasztottak, így csökkentették a szívkoszorúér-betegségek rizikóját is. Az Archives of Internal Medicine szerint ugyanis a rostok segítenek megőrizni a szív egészségét. Ezt az állítást egy 400 ezer főt vizsgáló tanulmánnyal bizonyították, amely 9 éven követte a személyek táplálkozási szokásait.

Mozgás nélkül nem megy

- Valóban nem lehet eléggé hangsúlyozni az egészséges táplálkozás szerepét, hiszen ma már rengeteg bizonyíték szól a rostban gazdag zöldségek, gyümölcsök és a teljes értékű gabonák fogyasztása mellett. Ugyanakkor a váltást sosem szabad csakis rövidtávú diétákra szorítani, mindig az életmódot kell megreformálni, amelynek legfontosabb építőköve a rendszeres mozgás. – hangsúlyozza dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője. - Ráadásul a kockás has sosem csak a diétától alakul ki, hanem a kardio- és a rezisztencia edzések eredményeként. A sportolás pedig az étkezéshez hasonlóan, radikálisan csökkenti az alma típusú elhízás okozta egészségügyi kockázatokat.