Többszörösére emelkedhet az anyasági támogatás

A jelenlegi 64 ezerről 300 ezer forintra nőhet az első gyerekért járó egyszeri támogatás összege - mondta a demográfiai program kidolgozásáért felelős Révész Máriusz.

Többszörösére nőhet az első gyermek születésekor járó anyasági támogatás összege - mondta Révész Máriusz a szerdai Magyar Nemzetnek.

A demográfiai program kidolgozásáért felelős munkacsoport korábbi vezetője hangsúlyozta, hogy a programnak több olyan eleme is van, amelyet a kormány nem vetett el, de forrásigényük miatt csak fokozatosan lehet bevezetni azokat.

Szavai szerint a program még meg nem valósult egyik fontos eleme az anyasági támogatás összegének növelése, a jelenlegi 64 125 forintról 300 ezer forintra.

A fideszes politikus a javaslatok közül kiemelte még a gyed rugalmasabbá tételét, szerinte lehetővé kellene tenni, hogy akár 1,5 év alatt is felvehető legyen a teljes összeg, ha az édesanya már akkor vissza tud menni dolgozni. Ugyancsak fontosnak nevezte a bölcsődefejlesztéseket és a munkahelyi családi napközik létrehozásának ösztönzését.

Elmondta, hogy a lakhatási megoldások orvoslására javasolták a szocpol és a használt lakások vásárlását támogató félszocpol bevezetését, illetve kiterjesztését. A nemzetgazdasági tárcánál a lapnak elmondták, hogy tervezik az otthonteremtési támogatás kiterjesztését, a részletekről azonban a kormány döntése előtt nem kívántak beszámolni.

(MTI)

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink