Mennyi az annyi?

A Pénzcentrum.hu adószakértőjének véleménye szerint, átlagosan 167 000 forintos bruttó jövedelemmel kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki pontosan ugyanannyi nettó gyermekgondozási díjban részesüljön továbbra is, mint tavaly. Ennél alacsonyabb kereset mellett csökkenni, magasabb jövedelem esetén pedig nőni fog a tgyás és a gyed összege. A tervezet szerint azok a kismamák, akik rosszul járnak az új adóváltoztatásokkal, komenzációt igényelhetnek munkáltatójuknál vagy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál.

Magasabb, bruttó 180 000 forintos kereset mellett, illetve fölött jobban járnak a kismamák

A gyermekgondozási díj maximuma a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet – a minimálbért érintő módosítások következésképp a gyed összegét is befolyásolják. A korábbi, 78 000 forintos minimálbér mellett maximum 88 190 forintos nettó gyedet kaphattak a magasabb keresetű kismamák, jelenleg, a megemelt 93 000 forintos összeg mellett bruttó 130 200 forint jár. Ez 21 000 forintos havi bruttó növekményt jelent, azonban mindössze 8 000 forint a tényleges többlet, ugyanis az adójóváírás kivezetése miatt a tavalyi személyi jövedelemadó kétszeresét vonják most a gyermekgondozási díjból, valamint 10 százalékos nyugdíjjárulék is terheli a juttatást. Ennek értelmében a magasabb – 196 000 forint bruttó – fizetéssel rendelkező kismamák januártól 96 350 forintot kapnak kézhez havonta.

A gyed nettó összegének alakulása 2012-ben:

Bruttó
jövedelem
Gyed 2011 Szja 2011 Nyugd. jár. 2011 Gyed nettó 2011 Gyed 2012 Szja 2012 Nyugd. jár. 2012 Gyed nettó 2012
 78 000 55 639 0 5 564 50 075 55 639 8 902 5 564 41 143
 94 000 67 053 1 525 6 705 58 823 63 053 10 728 6 705 49 620
100 000 71 350 2 398 7 135 61 816 71 350 11 416 7 135 52 799
120 000 85 607 5 295 8 561 71 750 85 607 13 697 8 561 63 348
140 000 99 885 8 197 9 989 81 699 99 885 15 982 9 989 73 914
160 000 109 200 10 089 10 920 88 191 114 142 18 263 11 414 84 465
167 000 109 200 10 089 10 920 88 191 119 133 19 061 11 913 88 159
180 000 109 200 10 089 10 920 88 191 128 421 20 547 12 842 95 031
196 000 109 200 10 089 10 920 88 191 130 200 20 832 13 020 96 348

A táblázat forrása: Pénzcentrum.hu

A tervezet szerint lesz kompenzáció

A kompenzáció összege 100-tól 9 500 forintig terjedhet, mindez több tényezőtől is függ majd, mindenekelőtt attól, hogy az érintettek igényelnek-e családi adókedvezményt. A gyeden lévő kismamák csak akkor kaphatnak kompenzációt, ha maximum egy gyermek után kérték a családi adókedvezményt, de a terhességi gyermekágyi segélyben részesülő anyukák esetében akkor is jár a kompenzáció, ha két gyermek után érvényesítették az adókedvezményt. Ha egy család három gyermek után részesül adókedvezményben – vagyis teljesen kihasználja azt – nem jogosult az adójóváírás eltörlése miatt bevezetett kompenzációra, továbbá azok a kismamák sem igényelhetik, akik a 2011-ben úgy nyilatkoztak, hogy nem jogosultak az adójóváírásra.

Nem jár alanyi jogon:
A kompenzációt kizárólag azok igényelhetnék, akik 2012. december 31-én és 2012. január 1-jén ugyanazt a juttatást kapták (tehát már vagy még tgyás-on, illetve gyed-en voltak), viszont akik idén szültek vagy idén fognak szülni, nem jogosultak rá.

Fentebbi cikkünk a Pénzcentrum.hu értesülései alapján íródott.

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink