A türelem rózsát terem, de kinek van ideje kivárni?

Azt mondják, hogy a gyerekneveléshez nincs szükséged semmire. Úgyis minden jön majd magától, amikor eljön az ideje. Hogy majd akkor és ott- az adott helyzetben- ösztönből tudni fogod mire van szüksége szerelmed gyümölcsének. És ez talán így is van. Hiszen arra biztosan nincs szükséged, hogy valaki az egyes felmerülő helyzetekben megmondja neked, hogy mit csinálj. Sőt! De akkor miért ilyen piszkosul nehéz mégis? Mi az a képesség, aminek a birtokában könnyebb lenne átvészelni ezt az úgynevezett anyaságot? Mi az az egyetlen egy dolog, ami attól választ el, hogy a pokol kilencedig bugyra helyett egy zen kertben érezd magad mondjuk például akkor, amikor hetvennyolcadszorra is az „elefántos“ dalt kell meghallgatnod a kocsiban, miközben már másfél órája a dugóban araszoltok, és még mindig nem tudod, hogy mikor szabadulsz a guruló börtöncirkuszodból, akarom mondani az autóból. Ebben az írásban a türelemről lesz szó.

Kemény tojás és teljes idegösszeomlás tíz perc leforgása alatt

 

Sokszor a türelmetlenségről a gyermeki létre asszociálunk. Hiszen, amikor egy kisgyerek kitalál valamit, akkor -legyen szó bármiről is- neki az azonnal kell. Tipikusan ilyen dolog mondjuk, amikor kakaót kér, esetleg hogy jöjjön a Mikulás szeptember nyolcadikán, vagy most azonnal havazzon hiába van augusztus, netán legyen kész az ezer darabos puzzle az első darabka kézhezvételétől számított három másodperc alatt.

 –Milyen édes!- gondolod magadban először, amikor a csöpp kis száj elkezd mozogni és megfogalmaz egy teljesen ártatlannak tűnő kedves kérést. Aztán, amikor kiderül (a gyerek számára), hogy ez a bizonyos kérés abban a pillanatban nem teljesíthető, és várni kell rá valamennyit (ne adj isten hónapokat, lásd havazás), akkor jön el az igazság órája. Hogy képes vagy-e viselni annak a következményeit, hogy ember vagy. Aki bizony türelmetlen.

 

 Egy kicsit fordítsuk meg az egészet. Legyen szó most Rólad. Rólad, aki születésed pillanata óta mást sem hallasz, mint hogy: Egy kicsit várni kell! – Forró a leves kincsem! Egy kicsit várni kell! A többi osztálytársnődnek azért nőtt már meg a cicije, mert ők évvesztesek! Egy kicsit várni kell! Majd akkor mehetsz el bulizni hajnalig, ha elég nagy és érett leszel hozzá! Egy kicsit várni kell! Hiába lesed a telefonodat egész nap, hívni fog majd! Egy kicsit várni kell! Csak akkor tudsz teherbeesni, amikor peteérésed van. Egy kicsit várni kell! Majd átalussza az éjszakát, amikor az idegrendszere elég érett lesz hozzá. Egy kicsit várni kell! Nem tudok szabad asztalt adni jelenleg. Egy kicsit várni kell! 

Az egész életünk bizony arról szól, hogy egy kicsit várni kell. Az a pillanat, amiben  most vagyunk szinte szétfeszít attól a tudattól, hogy amit szeretnénk az a bizonytalan jövőben következhet csak be. 



 

 

Délután hat óra van. A gyerekek a különböző intézményekből hazatérve kellően kimerültek. Éhesek és fáradtak. Te egész nap dolgoztál, utána bevásároltál, aztán pedig a gyerekeidet szállítgattad a különböző (teljesen felesleges) különóráikra, majd gyűjtötted be őket onnan. Hogy aztán néhány óra dugóban szenvedés, négy-öt hisztiroham és kiabálás után számos gyerekkel és kétszer annyi cuccal ess be a lakásba. 

Mindenki mást szeretne vacsorára. Nincs ebben semmi különös, ez mindig így van. Hát ki vagy te, hogy megparancsold az egyiknek, hogy müzli helyett rántottát vacsorázzon, vagy ugyanezt fordítva? Micsoda kicsinyes hozzáállás lenne, amikor neked már úgyis minden mindegy. Vacsorára rántotta van, mellé egy csipetnyi apátiával. 

De akkor hirtelen cunamiként tör fel a kétévesből, hogy ő tojást szeretne. Senki sem számít a spanyol inkvizícióra, nemhogy a forrás után tíz perccel elkészülő kemény tojás megfőzése alatt végbemenő görcsös hisztirohamra. Merthogy a forrás után tíz perc, az bizony ta forráspont elérése plusz tíz perc. Nagyjából tizenöt percnyi: -Tojást, tojást, tojást akarok!- Tojásom! – Hol a én tojásom?????? Tojáska! És ahogy kezd felforrni a víz, és a buborékok egyesével elkezdenek fortyogni a saját levükben, úgy párolog el a te türelmed is. 

A legcifrább káromkodások jutnak az eszedbe. Gondolatban már egy baseball ütővel verted szét mindenki fejét, majd az így keletkezett tengernyi vért felhasználva vettél egy jó kis fürdőt Báthory Erzsébet módjára. Megijedsz a saját gondolataidtól, gyorsan keresel egy szalonképesebbet. Hiszen te nem vagy pszichopata! Eszedbe jut a Forrest Gump című film, amiben a kis Jenny a kukoricásba menekül az erőszakos apja elől, letérdel és elkezd imádkozni, hogy a jóisten változtassa őt madárrá, hogy elrepülhessen otthonról jó messzire. –Bárcsak elrepülhetnél innen! – gondolod magadban. Itthagynád ezt a nyomorult fazekat benne a forró vízzel meg a rohadt tojásokkal és az üvöltő gyerekekkel együtt. Közben az egész olyan, mintha egy reflektorral megvílágított színpad kellős közepén állnál anyaszült meztelenül, és mindenki téged nézne, miközben az előre betanult szövegedből egy kanyi betűnyi sem jut az eszedbe. Csak éppen a te közönséged a gyerekeid. A színpad pedig a konyhapult. A sok apró szempár árgus szemekkel nézi, hogy mikor jön el a teljes összeomlásod pillanata. Feszülten figyelnek. Hirtelen akkora a csend, hogy még egy légy zümmögését is meg lehetne hallani. Valószínűleg a fejedben átsuhanó összes gondolatot tűpontosan le lehet olvasni az arcodról. Vajon mi fog történni a következő pillanatban? Hát mi történne? Összeomlasz. Káromkodsz. Kioktatsz, kétségbe vagy esve, és közben szégyelled magad, hogy kiabálsz. Kudarcot vallottál. Ismét. –Hát miért nem tudod higgadt és nyugodt hangon elmagyarázni nekik, hogy: Egy kicsit várni kell? Vagy, ami ennél is fontosabb: miért nem tudod egyszerűen csak csendben elengedni a körülötted zajló kamasz és totyogó hisztériát? Egy idő után úgyis feladná mindegyik. Te nyernél. Te jönnél ki a játszmából győztesen. De te már előre tudtad, hogy ebben a játszmában vagy így, vagy úgy, de csak vesztes lehetsz. 

Tulajdonképpen mindegy, hogy mi volt a kiváltó ok. A tojás, ami akkor is tizenöt perc alatt készül el, ha a világ kifordul a négy sarkából, vagy a csigabiga, akit akkor sem tudsz odavarázsolni a semmiből a kertbe, ha egyébként Salemben boszorkányként égettek volna el bizonyos viselt dolgaid miatt. 

A lényeg, hogy a gyerekek úgy általában türelmetlenek, és amikor ennek egy hisztiroham vagy nyaggatás formájában hangot adnak, szembetalálják magukat a te türelmetlenségeddel. És ilyenkor szokott gejzírként kitörni a felszín alatt lapuló töménytelen mennyiségű indulat.

 



Csak türelem legyen meg térerő!

 

Miről álmodozik egy anya? Valószínűleg rengeteg mindenről kezdve attól, hogy a gyerekei boldogok, egészségesek és kiegyensúlyozottak legyenek egészen addig, hogy ő- azaz anya - Balin egy függőhintában ringatózva elveszhessen a naplementében. De anya legyen a talpán, aki még nem ábrándozott arról, hogy rezignált arccal tűrje a legembertpróbálóbb gyerek hisztit, toporzékolást, szakadatlan és végtelennek tűnő csecsemőüvöltést, vagy éppen a hozzátáplálás bevezetését egy válogatós kisbaba esetén. Ha a türelem egy idény gyümölcs lenne, akkor az ember csak elmenne a közeli piacra és azt mondaná a kedvenc termelői árusának: - Üdvözlöm! Szép napunk van, igaz? Tessék már adni abból a mosolygós türelemből egy 25 dekányit! 30 lett? Sebaj, maradhat!

De sajnos a türelem semmilyen évszakban nem terem, éppen ezért a leszüretelésével is kár lenne próbálkozni.

De akkor honnan a francból lehetne bespájzolni belőle most azonnal legalább annyit, amennyi a gyerek fiatal felnőttkoráig kitart?

 

Hiszen mi is történik valójában? Két egyforma előjelű erő surlódása. Azaz a gyerek türelmetlensége találkozik a mi türelmetlenségünkel. És érdekes módon, amikor ez a két egynemű és azonos halmazú kis szörnyeteg találkozik, nem egymásba olvadnak, hanem egymásnak feszülnek és további kis türelmetlenség szörnyetegeket hoznak létre, hogy az idegeink kötelén harci táncot járjanak.

 

Ide nekem a türelmet, de most rögtön!

 

Régen Carrie Bradshaw Manolo Blahnik cipőire ácsingóztál, de ma már semmi másra nem vágysz jobban, mint arra, hogy türelmesebb legyél? Akkor nem vagy egyedül! Már legalább ketten vagyunk ezzel így. Az lenne a legjobb, ha mindkettőt megkaparinthatnád lehetőleg azonnal, ugye? Érdekes módon nagyon sok a hasonlóság a két dolog megszerzéséhez vezető út között, pedig látszólag nagyon különbözőnek tűnnek. Mindkét „dologért“ derekasan meg kell dolgozni, és mindkét „dolog“ luxuscikknek számít, ami a társadalom csak egy igen vékony rétegének adatik meg. De míg az egyik valójában egy teljesen felesleges kiegészítő, úgy a másik létszükséglet. Kulcs a túléléshez.




 

A türelem rózsát terem

 

A magyar nyelv egy csodaszép virággal (rózsa) ajándékozza meg azt, aki türelmes. Ugyanez a közmondás a hindi kultúrában így szól: A türelem a legnagyobb gazdagság. Míg a japánoknál így: A türelem egy kincseskamra az egész életre.

Nem csoda tehát, ha ez a leghőbb vágyad. Mert úgy tűnik, hogy a türelem tényleg egy hatalmas kincs, amire persze hogy nem csak az anyáknak van szüksége!

Most nyílván azt mondod magadban: - Eleget olvastam, mindent értek, de hol van az útmutató? Hol a térkép? Hol találom meg a türelmet?

Nem akarok neked csalódást okozni, de ezt én is nagyon szeretném tudni.

Tegnap este például kifejezetten hálás lettem volna azért, ha csak egy csepp türelem ott terem, hogy megmentsen a teljes idegösszeroppanástól, amikor negyvenhetedszerre kellett elindítanom azt a nyamvadt Youtube videót, amiben T-rex és King Kong csapnak össze. De nem termett ott semmi, csak a kétségbeesés, a kiabálás és utána a végtelen üresség. Fél kilenckor (igen fél kilenckor) úgy feküdtem be az ágyba végkimerülten és legyőzötten, hogy arra gondoltam: bármit megadnék azért, hogy türelmesebb legyek. BÁRMIT.

Aludtam rá egyet. Először az jutott eszembe, hogy van egy emberi tulajdonság, ami az összes többinél jobban zavar. Ez pedig a kicsinyesség. Aztán arra gondoltam, hogy ennek az égvilágon semmi köze a türelemhez. De ekkor hasított belém a felismerés, hogy nemcsak köze van hozzá, de egy nagyon vékony, szinte láthatalan határ van csak a türelmetlenség és a kicsinyesség között. Legalábbis az anya-gyerek viszony vonatkozásában. 

Vagyis, ha úgy tekintek a számomra idegtépő, velőtrázó, pokoli helyzetekre, mint egy lehetséges alkalomra, amikor nagyvonalú lehetek, akkor nem arra fogok gondolni az adott szituációban folyamatosan, hogy: na most fogyott el a türelmem (milyen hülye kifejezés ez is, mintha mindenkinek lenne x darab türelme, ami aztán egy idő után elfogy.....), hanem arra, hogy én ezt a gesztust szeretném megtenni MAGAMÉRT.

Igen, MAGAMÉRT. Mert bármennyire is szeretünk valakit, az adott pillanatban, ezer érzelem viharában talán nem akarunk nagyvonalúak lenni. Mert mondjuk csak egy toporzékoló, nyáladzó kis totyogót látunk magunk előtt, akivel végigszenvedtük az egész napot, mert lappang benne valami, bal lábbal kelt, vagy éppen ilyenje van és kész. Ilyenkor nehéz érte megtenni. Annál könnyebb viszont magadért. És az eredmény szempontjából teljesen lényegtelen, hogy ki miatt tetted meg. Hogy ki miatt voltál nagyvonalú. 

De mit jelent ez a nagyvonalúság a gyakorlatban? A helyzet elengedését.

Hogy azt mondod magadnak: - Ez most nagyon nehéz, ez most rossz nekem, de valószínűleg neki is. De ez most így van, és egy darabig (ki tudja meddig, de biztosab nem olyan sokáig) így is lesz. De aztán elmúlik. És ha most ezt elengedem, akkor ettől jobban fogom magam érezni már ebben a pillanatban. ERRE NEM KELL VÁRNI EGY KICSIT SEM.

Milyen könnyűnek tűnik így leírva, igaz? Pedig pokolian nehéz, de esküszöm, hogy csak az első másodperc az. Az a pillanat, amikor perspektívát váltasz. Utána már száll a levegőben a gondolat, ami visz előre a békesség felé csakúgy, mint a madártoll a Forrest Gump című film legelején. Ugyanazzal a szívhezszóló dallammal, ami a filmben kíséri azt a bizonyos hófehér madártollat. Próbáld meg elkapni, kapaszkodj bele jó erősen! És ebben a kapaszkodásban benne lesz a türelem. Nem mindig, sokszor elszlisszol majd előled, de a legtöbbször sikerül majd elkapni. És akkor a tiéd lesz a rózsa, a kincs és a mérhetetlen gazdagság is.

Most megyek a gyerekekért. Indul a délutáni hajsza. De ezúttal nagyvonalú leszek. Legalábbis remélem.



Spira Eszter




 


 

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink