Áldott állapotban is fontos a D-vitamin
Várszegi Viktória
2020. december 8.

A D-vitamin jelentőségét nem is lehet eltúlozni. Hogy mennyire fontos anyagról van szó, arra csak az utóbbi években derült fény, hiszen olyan fontos működési rendszerekbe is beleszól, mint a szaporodás, az immunrendszer működése, a csontok állapotának fenntartása, vagy éppen az erőnlét megtartása. Hiánya komoly gondokat eredményezhet, mind a kismamáknál, mind a magzat esetében. Hogy mire érdemes figyelni, és hogyan lehet elejét venni a gondoknak, arról Ratkó Tünde szülésznő beszélt. 

Fotó: Bigstock

Miért? 

A D-vitamin hiánya többek közt az életmódunknak köszönhető. Keveset vagyunk a napon, és az étkezési szokásaink sem megfelelőek, így kevés vitaminhoz jutunk. Hogy milyen nagy a jelentősége ennek az anyagnak, azt jól mutatja, hogy tulajdonképpen tévesen nevezzük vitaminnak, hiszen sokkal inkább hormonként viselkedik, és nagyon sokrétű hatást gyakorol a szervezetre, így természetesen hiánya is komoly gondokat okoz. A megelőzés ebben az esetben is kulcsfontosságú, és szerencsére a D-vitamin szinte minden várandósvitaminban benne van.  

De ez kevés, hiszen ahhoz, hogy valóban jó ellátottságot érjünk el, mindenképpen a D3-vitamint érdemes keresni, komplex termékben. Ennek azért van jelentősége, mert az egyes anyagok segítik mások hasznosulását, és itt becsatlakozik még egy szempont. A felszívódás érdekében a készítményben minél több anyagnak kell –citrát, vagy –glükonát kötési formában jelen lennie. Ezek ugyanis szerves, biológiailag aktív formák, ezekben az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is jobb lehet! 

Fertőzések 

A D-vitamin hiány egyik jele a fertőzések jelentkezése is lehet. Ez pedig különösen veszélyes abban az esetben, ha kismamáról van szó. A vaginális fertőzések ugyanis könnyen válhatnak felszállóvá, amik pedig a vetélések és koraszülések túlnyomó többségéért felelnek. A D-vitamin mellett a fertőzések kivédése érdekében mindenképpen érdemes cinket és rezet is bejuttatni a szervezetbe – mivel ezeknek atibakteriális, antivirális és fungicid hatásai vannak-, természetesen ezeket is biológiailag aktív formában – mondja Ratkó Tünde. 

Levertség, depresszió 

A levertség és a depresszió is lehet tünete a D-vitamin hiányának. A kismamák esetében ezek a tünetek fokozottak is lehetnek, és a szülés után is jelentkezhetnek. Vagyis a D-vitamin pótlása nem csak a várandósság alatt, hanem a szoptatási időszakban is fontos. 

Fáradság 

Ez egy kissé nehezen megfogható, hiszen a terhesség fáradsággal jár. Az azonban nem mindegy, mekkorával. A D-vitamin hiánya, illetve az általános tápanyaghiány is erősen fokozza a fáradságot, ráadásul mindkét esetben a test a tartalékait kénytelen használni, melyek nem tartanak ki sokáig, illetve egyes anyagokat nem is képes raktározni. A tápanyaghiányok pedig olyan betegségek kialakulását okozzák, mint a terhességi cukorbetegség, a toxémia, de sajnos a magzatnál is kiválthatnak elváltozásokat. 

Fokozott izzadás 

Szintén kissé nehezen megfogható tünet, hiszen a kismamák többletsúlyt cipelnek, így – különösen nyáron – érthető módon izzadnak. Csakhogy az izzadás ásványi anyag veszteséggel is jár, illletve D-vitamin hiányra is utalhat. Amennyiben a pótlás megoldott, és az izzadás nem extrém mértékű, akkor nem okoz különösebb gondot, inkább csak kellemetlen. 

Fontos megjegyezni, hogy sok hiányállapot – így a D-vitamin hiánya is – tünetmentesen is jelen lehet, de ettől még a következtükben kialakuló betegségek borítékolhatóan bekövetkeznek, ha a pótlást nem oldjuk meg. 

Lead kép: Bigstock

Forrás: Ratkó Tünde szülésznő