Reggel 6 van. Csörög az ébresztőóra. A férjem már nyolc hónapos terhes a második gyerekünkkel, ezért egy kicsit nehezebben kel ki az ágyból reggelente a nagy pocakjával. Éjszakánként már sokszor kel fel pisilni, dehát az ő állapotában ez teljesen természetes. Engem azért éjjelente néha kicsit zavar, mert felébredek a motoszkálására. De nem mondom neki, a hormonok miatt így is túl érzékeny, még a szívére venné! Kávét főz, kakaót csinál, reggelit készít, ébreszti a kisfiunkat. Fél nyolc körül indulnak az oviba, előtte még megkapom az ágyban a reggelimet: egy tejszínhabos kávét, rántottát jó sok baconnel és egy nagy szelet kenyérrel. Ő bezzeg egy növényi tejből készült negyed adag zabkását eszik néhány szem áfonyával, azt mondja, neki vigyáznia kell a vonalaira, kenyérről szó sem lehet. Biztos igaza van. A kisfiam szépen, gondosan összeválogatott, ízléses kis szettben rohan oda hozzám, hogy adjon egy puszit búcsúzóul. Olyan szépen tudja öltöztetni ezt a gyereket! Megölelem és a lelkére kötöm, hogy fogadjon szót apának, ne cipeltesse magát, hiszen szegény apa mindjárt megszüli a kis hugicáját, ezért most vigyáznunk kell rá. Elmennek. Egy pillanatra átsuhan az agyamon, hogy néha igazán én is elvihetném, de aztán eszembe jut, hogy akkor korábban kellene kelnem, és nem tudnék úgy koncentrálni a munkában, azt meg ugye nem lehet. Felkelek, beülök a kádba, közben olvasgatom a híreket. Szépen, komótosan készülődöm a csendes lakásban. Leakasztom a válfáról a kosztümömet és a blúzomat, amit a férjem előző este vasalt ki, és készített oda nekem. Mire belebújok, ő már vissza is ért az oviból. –Na mi volt?- kérdezem tőle, miközben teszem be a fülbevalót a tükör előtt állva a fülembe. –Volt egy kis sírás- válaszolja. –Nem akart bemenni a csoportszobába, azt mondta, hogy hiányzik neki anya. Aztán az óvónénik segítettek; elmagyarázták neki, hogy anya dolgozik, apának meg már mennie kell a piacra bevásárolni. – Elég megrázó volt. Ilyenkor olyan rosszul esik, hogy,........ tudod mit! Nem érdekes!!!- De mondjad, mondjad! – válaszolom neki ingerülten, mert tudom, hogy most lelkizni akar, de én meg már a kollégáimmal szeretnék kávézgatni, és az előző esti Szex és New York részt kibeszélni. Szabadulnék a helyzetből, de hát terhes a szerencsétlen, és a fránya hormonok miatt, ha nem hallgatom  meg, még a végén elbőgi itt magát nekem, akkor aztán vigasztalhatom, és lekésem a reggeli traccspartit! – Hát hogy téged hívott sírva, téged hiányolt, pedig mindig én vagyok vele!!!- válaszolja. – Jaj hát tudod milyenek a gyerekek, emiatt igazán ne bánkódj! Te többet vagy vele, ezért mondott csak engem, attól még ugyanúgy szeret mind a kettőnket!- mondom neki, miközben mpróbálom megölelni, de a nagy hasától már elég nehézkesen megy ez az ölelgetősdi. Kicsit mintha már most is apatej szaga lenne! Egy könnycsepp gördül le az arcán. Ezzel már igazán nem tudok mit kezdeni! Most mit hisztizik? Na ezt mégsem kérdezhetem meg tőle. – Figyi, minden okés lesz! Olyan jól csinálsz mindent! Finomakat főzöl, sürögsz-forogsz körülöttünk, mindjárt megszületik a kislányunk, olyan ügyes vagy! Ezt a terhességet is olyan könnyen viszed! Simán létrára állsz, vasalsz, ovis jeleket hímezel, sütit sütsz az ovis vásárra! Azt a pár kilót is simán ledobod majd a szülés után, meglátod! Gyönyörű család vagyunk! Ekkora már fél lábbal az utcán vagyok, ő pedig hüppögve pucolja a zöldségeket a húsleveshez. Ma tuti vagy ötször fel fog hívni, gondolom magamban, de aztán már ülök is be az autóba és irány a munkahely.

 Bent aztán hamar elfelejtem az egész reggeli jelenetet. Kávézgatunk a csajokkal, megnézzük az új, meztelen tűzoltós naptárat, amiben kiskutyákkal pózolnak egy szál ádám kosztümben az urak (na ezek biztosan nem szültek még egy gyereket se, de ha igen, akkor a férjemet is sürgősen el kell küldenem valami személyi edzőhöz, ha már túlleszünk a szülésen). Aztán dolgozom kicsit ebédig. Szerencsés vagyok, női főnököm van, nem egy problémázós darab, laza csaj. Ebédnél aztán a csajokkal arról beszélünk, hogy hova menjünk majd a tejfakasztó kapcsán. A gyerek akkor úgyis anyámékkal lesz, a férjem a kórházban. Jó sokáig ez lesz az utolsó alkalom, amikor egy kicsit kiereszthetem majd a gőzt. Elég sok van rajtam mostanság. Munka mellett feleségként helytállni nem könnyű feladat, hiszen elég az a nyomás, hogy én tartom el a családot, de a férjem elvárná, hogy néha otthon is csináljak valamit. De mire hazaérek, már semmi másra nem vágynék, minthogy egyek valami finomat, a gyerek csacsogjon valami édeset, miközben duplózunk, aztán meg összebújjunk a férjemmel. Nyílván nehézkesebb most, hogy terhes, de akkor milyen nehéz lesz, amikor majd megszületik a baba! Hát ezért kellene most eljárni vacsizni még, moziba ide-oda, mert aztán mindennek vége lesz! Munka után leugrom még egy kicsit edzeni egy barátnőmmel. Egy csomó helyes pasi jár az edzőterembe. A házasság szent dolog, de vak azért még nem vagyok, és egy kis flört is néha belefér. Attól mondjuk kivagyok, amikor látom ezeket az elhanyagolt pasikat, akik szülés után eleresztik magukat, aztán meg jönnek az edzőterembe zsírt égetni. Nem irigylem a feleségüket. Az én férjem az előző szülés után pik pak visszafogyott! Mondjuk enni sem nagyon láttam azóta, de hát attól még, hogy házasok vagyunk, igazán nem üthetem bele az orromat mindenbe. A hosszú és boldog kapcsolat titka az egymás dolgainak a tiszteletben tartása! Én ezzel teljes mértékben tudok azonosulni. Hét körül érek haza. A lakásba belépve gyönyörű rend és tisztaság fogad, kellemes étel illat szökik ki a konyhából a nappali felé. A gyerek az apjával Zingózik a nappaliban a szőnyegen. – Megjöttem! – kiáltom. -Anya, anya! –üvölti a gyerek, miközben faképnél hagyja az apját és rohan hozzám. Felkapom, magamhoz ölelem. Annyira édes ez a kisfiú! Sokan mondják, hogy tiszta anyja! Ennek mindig úgy örülök! Leülök kicsit játszani vele, amig az apja feltálalja a vacsorát. Látszik rajta, hogy fáradt. Megértem, én is az vagyok. Leülünk az asztalhoz enni, ő szinte alig eszik pár falatot, a gyereknek segít az evéssel, mindig így szoktuk. Vacsora után fürdetünk, aztán a férjem bevonul a gyerekkel lefeküdni, csak úgy alszik el, ha mesét olvas neki, és úgy csinál, mintha ő is vele aludna. Sokszor így is van. Én leülök a nappaliba és kezdődhet a Szex és New York maraton! Teljesen kikapcsol. Másfél órával később kibotorkál a férjem a gyerekszobából. Félálomban van. Kicsit odabújik hozzám, én simogatom a hasát, aztán kedvesen javaslom, hogy menjünk lefeküdni, késő van. –Még lepakolok az étkezőasztalról, meg elrakom a kaját a hűtőbe, de te csak menj! Mindjárt jövök én is!- mondja. Szót fogadok, elvégre már negyed 12 körül van, holnap meg vár a munka! A gyerek előtt ő is dolgozott, jogász, bírónak készül. Nagyon menő, de akkor is elég szívás lesz, ha majd az új gyerek után visszamegy dolgozni. Akkor vajon hogy lesz ez az egész? Közben mellémbújik. – Úgy fáj a hátam!- suttogja halkan az ágyban. – Megmasszíroznál? – Jaj te szegény! Tudod, milyen béna vagyok, talán többet ártanék vele, ha elkezdenélek nyomkodni! Egyébként is nagyon késő van már!- válaszolom. – Holnap be kell fizetni az ebédet az oviban, meg be kell vinni egy borítékban 3000 forintot a Mikulás ünnepségre. És tudod, holnap van az a tsmt torna óra is Zuglóban fél ötkor, és akkor meg a szülésszel megyek megnézni a kórházat. – Ezeket el tudod intézni, mert nekem ctg-re meg vérvételre kell mennem?- kérdezi egy kicsit félve, bizonytalan hangon. – Ne hülyéskedj, miért nem szóltál előre? Hát holnap van a céges karácsonyi buli, és előtte meg meeting van. Mégis hogy oldjam ezeket meg? – vágok vissza. – Én már egy hete szóltam neked erről, tudtam, hogy el fogod felejteni. Te mindig mindent elfelejtesz! Mégis mit csináljak? Mondjam le a ctg-t?- ripakodik rám felháborodva. – És akkor nekem kéne bevinni az oviba is reggel a gyereket?- kérdezem rémülten. – Persze, hiszen reggel nyolcra megyek éhgyomri vérvételre meg ctg-re. Délután meg a szülésszel találkozom, hiszen az előbb mondtam!- mondja felháborodva, szinte sírva a dühtől. – Oké, oké, nyugi megoldom, csak akkor most már tényleg aludjunk, mert így aztán végképp nem fogok tudni reggel felkelni. És ezzel a lendülettel meg is fordulok, már csukódna is le a szemem, amikor hallom, hogy halkan sír. – Jaj most mi a baj?- fordulok vissza érdeklődést színlelve ingerültségemet teljesen palástolva. – Csak fáradt vagyok, úgy érzem, hogy mindent én intézek, már a terhességből is elegem van. Mikor lesz egy kicsit könnyebb?- mondja sírva. – Ne viccelj, hát mindjárt megszületik a baba, és minden csodálatos lesz, majd meglátod! – Neked is hosszú napod volt. Nincs is másra szükséged, csak egy jó nagy alvásra! Gyere bújj ide és aludjunk!- búgom neki szeretettel. Tényleg szeretem. És büszke is vagyok rá. Szuper apuka és férj, jóképű és még okos és humora is van. Szerencsésnek érzem magam. Főleg azért, amiért ő a férjem, de azért is, mert nem nekem kell gyereket szülnöm, szoptatnom, gályáznom itthon a babával. Minden tökéletes úgy, ahogy van. Ezzel a

 kellemes érzéssel alszom el.

Reggel 6 van. Csörög az ébresztőóra. Kinyitom a szemem. Odafordulok a férjemhez: - Olyan furcsát álmodtam! Nem emlékszem pontosan, hogy mi volt, de nagyon szép álom volt! –Már fél nyolc van és kész a reggeli? – kérdezi álmosan? –Nem édes, aludj vissza, mindjárt hozom!- válaszolom halkan. A nyolcadik hónapban járok a második gyerekünkkel, ezért kissé totyogva a konyha felé veszem az irányt, hogy elkészítsem a kávéját, a rántottát, meg a kakaót, mielőtt mennék kelteni a kisfiunkat.

Spira Eszter