Császárral szültél? Anya-e vagy?

Amikor megtudod, hogy kisbabád lesz, akkor még eszedbe sem jut, hogy az elkövetkező években mi minden vár még rád. Egyszerűen csak boldog vagy. Boldog, hogy nagyjából kilenc hónap múlva az a gondolat, az a vágy, ami talán már évek óta ott motoszkált benned, nemsokára egy kisbaba formájában válik valóra. De ahogy közeledik a szülés várható időpontja, úgy kezd el foglalkoztatni, hogy vajon miként jön majd világra a babád.

Amikor pozitív lett a terhességi teszted, fogadjunk, álmodban sem gondoltad volna: a terhesgondozás, a szülés, és később a gyereknevelés minden felmerülő kérdése olyan, mint egy parlamenti vita, ahol a különböző pártokhoz tartozó képviselők és szószólók egymás torkának esnek, majd miután nem sikerült egymást meggyőzniük, sértődötten kivonulnak az ülésteremből. Márpedig az első ilyen vitás kérdés a terhességet megállapító ultrahang után rögtön megérkezik és záporozni kezd minden random idegentől és családtagtól egyaránt: Na és hogy fogsz szülni? Már a kérdés önmagában is egy kicsit érdekes lehet, hiszen alapesetben (amikor nincs semmilyen kórelőzmény, vagy előre látható komplikáció) az ember lánya a vagináján keresztül ad életet születendő gyermekének. Ugyanakkor mi modern nők már egyáltalán nem csupán az ember lányai vagyunk, hanem az ember olyan lányai, akiknek mindenre kidolgozott kész tervei vannak, színes szagos jegyzetfüzetekkel, dátumokkal, különböző állomásokkal és az azokat jelölő színes postitekkel. A terhesség és a szülés viszont évmilliók, az emancipáció, és a modern kor dacára halad a maga útján, a maga tempójában, hogy aztán úgy végződjön, ahogyan végződnie kell, egy vagy több kisbaba megszületésével.

 

Egy kis történelem

 

Kezdjük egy kis történelmi kitekintéssel. A császármetszés (latin neve sectio caesarea) a terhességet befejező műtétek közé tartozik, melynek célja, hogy a magzat ne a szülőcsatornán keresztül haladva jöjjön a világra. Ez a beavatkozás eleinte az anyák számára 100%-ban halálozással végződött. A császármetszés története körül sok a bizonytalanság, de abban minden forrás egyezik, hogy eleinte azt értették ez alatt a műtéti beavatkozás alatt, amikor egy halott vagy haldokló nőből kimetszették a magzatot a nő hasán keresztül. A császármetszés történetében az első adatok az ősi görög mitológia világába vezetnek vissza. Az anya hasából való kimetszés a “tiszta születés” módja volt, mely egyes istenek és félistenek kiváltsága volt. Maga Hippokratész  is apai ágon Aszklepioszig (a gyógyítás istenéig) vezette vissza származását, akit a mitológia szerint, Apolló metszett ki Coronis testéből, akit egyébként Artemisz hadisten ölt meg. A császármetszés magyar fordítása is helytelen, és a legendák ellenére nem Julius Caesar után nevezték el. A közhiedelemmel ellentétben Julius Caesar valószínűleg nem császármetszéssel jött a világra, hiszen édesanyja mindössze Caesar halála előtt 10 évvel hunyt el, márpedig a császármetszést abban az időben még valószínűleg senki nem élte túl. A Caesar neve ennek ellenére mégis összekapcsolódott a császármetszéssel, ugyanis törvényben (Lex Caesarea) erősítette meg a magzatok kimetszését a halott vagy haldokló anyákból.

A következő másfél évezredben ez a beavatkozás semmit nem változott az ókori hagyományokhoz képest.

Magyarországon 1880-ban, Tauffer Vilmos végezte az első olyan műtétet, amely után az újszülött is, és az édesanya is túlélték a beavatkozást. Mára pedig Magyarországon az újszülöttek nagyjából 30%-a császármetszéssel jön a világra és a beavatkozás halálozási aránya elenyészőnek, százezrelékes nagyságúnak mondható.



 

Akkor te most hogy fogsz szülni?

 

Ma már teljesen általános, hogy a császármetszés a szülés egyik lehetséges módja. Igazából itt vége is lehetne ennek az írásnak, csakhogy amint azt már korábban említettem a szülési módokból sokan presztizskérdést csinálnak, illetve az övéktől eltérő minden más szülési módot vehemensen elleneznek, miközben ideális esetben ennek egy rajtunk kívül álló tényezőnek kellene lennie, nem pedig a nagy terv részének.

Ehhez képest rengeteg nő még a terhesség közelében sincs, amikor már tudja, hogy ő egy masszázsmedencében fog szülni, ahol a víz felszínén liliomok és rózsaszirmok fognak úszkálni, miközben Vivaldi Négy évszakát fogja hallgatni. Mások pedig úgy gondolják, hogy az ő csípőjük bizony nem elég széles, a vaginájuk túl szűk, a szülési fájdalmat egyáltalán nem bírnák ki, így teljesen biztosak abban, hogy szülni csak császármetszéssel akarnak. Az a szomorú hírem van, hogy ez bizony nem így működik. 

 

Én nem ilyen lovat akartam!

 

Ismered azt az érzést, amikor elmész nyaralni direkt egy olyan időpontban, amikor nem kellene menstruálnod és neked mégis megjön a nyaralás második napján, most az egyszer egy héttel hamarabb? Vagy azt, amikor a menetrend szerinti járat mindig pontosan érkezik, kivéve, amikor rohansz egy állásinterjúra, mert akkor épp lerobban, és mire jön a pótlóbusz, te már behozhatatlan késésben vagy? Esetleg azt, amikor egész életedben arra készültél, hogy elmenj egy U2 koncertre, meg is veszed szépen  a jegyet a bécsi koncertre, de előző héten megbuksz egy vizsgán, és a pótvizsga pont a koncert napján van? Biztosan ismered. 

E sorok szerzőjével az összes felsorolt példa megtörtént, és talán pont abból az okból, hogy felkészítsen arra, amire bizony melegen ajánlott felkészülni: a gyerekvállalás a fogantatás pillanatától kezdve egészen addig a pillanatig, amíg az utolsó lélegzetedet veszed, olyan érzés, mintha egy kisiklott vonatot szeretnél egyenes pályán tartani és eljuttatni a célállomásra. Kicsit olyan, mint az időjárás előrejelzés: vagy bejön, vagy nem. De, ami a legfontosabb: amellett, hogy igyekszel felkészülni és megtenni mindent, ami tőled telik, és kezedben tartani a dolgokat, NEM TE IRÁNYÍTASZ. Te maximum csak a másodpilóta lehetsz. Hogy akkor mégis ki irányít, az is jó kérdés, de erre a válasz vallásfelekezeti vagy ideológiai, ezért inkább találjuk meg a megfelelő kérdést. A megfelelő kérdés pedig az, hogy képes vagy-e elfogadni, hogy nem te irányítasz. Hogy képes vagy-e elfogadni, hogy a „Szülési Tervem“ című irományodat az orvos abban a pillanatban fogja kidobni az első kukába, amikor felugrik a vérnyomásod 200-ra, vagy a baba szívhangja nem megfelelő. Hogy hiába tudod kilenc hónapja a pontos dátumát a programozott császárodnak, ha mire beérsz a kórházba a baba feje már a szülőcsatornában van, akkor bizony már csak a kitolás van hátra, nem pedig a műtőasztal. 

 

 

Akkor te most végül hogy szültél?

 

Aki ezek után ezt a kérdést képes feltenni, az ideális esetben pusztán csak jó indulatból érdeklődik. De sajnos az ideális eset olyan ritka, mint az augusztusi fagy. Éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy a sürgősségi császárod után még a varratokat sem szedték ki a sebedből, de te máris magyarázkodni kényszerülsz: - Hát igen, végül császár lett. Nem, nem így készültünk, de a babának már alig volt szívhangja, hidd el, én az utolsó pillanatig küzdöttem ellene, de mégis így alakult. És magadban hozzáteszed: -Nagyon szégyellem magam! Vagy ez: - Igen, természetes úton szültem. Nem, nem jelentkeztem még be vagina korrekciós műtétre. És magadban hozzáteszed: - Annyira büszke vagyok magamra, hogy képes voltam megszülni a babámat! 

Sokszor a szülés élménye annyira távol áll attól az eredeti elképzeléstől, ami a fejedben volt, hogy igazi kudarcként éled meg a szülést, pedig nem lenne rá okod.

Mégis a külvilág elülteti a bogarat a füledben: annyit érsz, amilyen a szülésed volt. 

Ha császárral szültél, akkor valójában nem is szültél, hanem a „megúszós“, könnyebb utat választottad. Ha természetes úton szültél, akkor ősanya vagy, kockára tetted a házasságod boldogságát, hiszen senkinek nem lehet kiegyensúlyozott szexuális élete, miután képes volt kitolni magából egy, ne adj isten több kisbabát. A lényeg, hogy mindkét tábor a másiknak feszül és úgy tekint a helyzetre, mint valami versenyre: ki szenvedett jobban, ki volt a hősiesebb, ki került ki sértetlenebbül az adott helyzetből. Érdekes módon mindezt teszik úgy, hogy az egyenletből teljesen kihagyják azt a tényezőt, amit úgy hívnak: így alakult. Pedig az esetek döntő többségében erről van szó. Annak ellenére, hogy valahogyan elképzelted és megtervezted a szülésed, úgy alakult, ahogyan alakulnia kellett. Itt most nem a fogadott orvosról, a fogadott szülésznőről és az egyéb segítőkről beszélünk. Most kizárólag arról, hogy hogyan szültél. Akárki akármit is mond neked, nem attól leszel jobb vagy menőbb, hogy császárral vagy természetes úton szültél. Ennek ehhez semmi köze. Nem attól leszel hősiesebb, ha 29 órát vajúdtál fájdalomcsillapítás nélkül, és attól sem ha altatásban megcsászároztak. Attól pedig pláne nem, ha valakiben azt az érzést próbálod elültetni, hogy az egyik vagy másik szülési mód értékesebb. Ugyanis nem az. Mindegyik egyformán maga a csoda, és ahelyett, hogy azon szorongsz, hogy hogyan jött a babád a világra, vedd észre, hogy ő a világ maga.



 

 

 

 

 

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink