Hétfő reggel 7 van. Csörög a vekker, de ugyan minek? A baba már hajnali fél öt óta kukorékol. Evett is, játszott is, visszaaludt, aztán újra felkelt. A férj édesdeden alszik, egyik oldaláról a másikra fordul álmában. Aztán a konyhából hivogatóan beáradó finom kávéillat felébreszti. Nyugodt léptekkel besétál a konyhába, elismerő pillantást vet az édes kis pufók babára, aki épp nyakig koszosan a tegnapi újságot tépkedi cafatokra a konyhakövön, milyen szépen elvan! Lassan belekortyol a kávéjába, amit te főztél neki fél kézzel, mert a másik kezedben a gyerek volt, aki bármivel is próbálkoztál, torka szakadtából üvöltött, és a testét olyan pózban tekergette, mintha csak az Ördögűző című film castingjáról esett volna be. Pedig csak a pelenkáját akartad kicserélni. Mostanra már olyan mestere vagy a fél kezes ténykedéseknek, hogy simán összerittyentettél neki fél kézzel a kávé mellé egy rántottát, friss zöldségekkel és piros paprikával tálaltad, amihez még egy teljes kiőrlésű kenyérből készült pirítóst is odakészítettél. Az arcodon olyan várakozással teli izgatottság ül, mint amikor gyerekkorodban december hatodikán reggel az ágyadból pattantál ki és rohantál, hogy megnézd mit rakott a Télapó az éj leple alatt a csizmádba. Mindjárt befejezi a reggelit, már csak egy falat van hátra! -Tessék, itt a gyerek! Én elmentem zuhanyozni! hallod a saját hangodat, miközben már ott sem vagy, mostanra már ott állsz a fürdőszobai tükör előtt félmeztelenül és a fekete táskákat vizsgálgatod a szemed alatt. Eljött a te időd! Nem sieted el. Még mindig a tükör előtt állsz, közben kintről valami ijesztően idilli csend szűrődik be. Most persze nem sír! Éjszaka bezzeg volt itt minden: üvöltve sikítás, ütemes visítás, peluscsere, cumi helyzet, fogzási horror. Tényleg! A Nurofent simán otthagytam a babaszobában a földön, kupak nélkül. Majd el ne felejtsem visszatenni a gyógyszeres dobozba! Nehogy a gyerek megigya húzóra!-gondolod magadban. Aztán a Nurofenről eszedbe jut, hogy fogyóban a gyerek tápszere, fel kell hívni a gyerekorvost is, hogy írja fel a d vitamin cseppekkel együtt. A védőnő is már vagy ötvenszer keresett, vissza kéne hívni, de ahhoz előbb el kéne neki küldeni emailben a gyerek státusz lapját, amit már két hete elfelejtettél kitölteni. Jut eszedbe: ahhoz, hogy a státusz lapot ki tudd tölteni, meg kéne mérni a gyerek súlyát, de kifogyott az elem a babamérlegből. Olyan kis gomb elem kell bele, de sose tudod, hogy melyik méret, szólni kell a férjnek, hogy vigye magával a régi elemet és hozzon egy újat. A gázóra leolvasó is ma jön, őt is fel kell hívni, nehogy pont akkor tenyereljen a csengőre, amikor végre sikerül ebéd után letenni a babát!

Na jó, ráállsz a mérlegre. Ha már ebben van elem, és ezzel is telik az idő. Olyan álmos vagy, hogy a számok összemosódnak, nem tudod őket leolvasni a mérleg kijelzőjéről. Tök mindegy. Ledobálod a maradék ruhádat a földre, irány a zuhany. Megengeded a vizet, közben hallod, ahogy a baba üvölteni kezd, de egy pillanat múlva megint csend van. Ez valami baba suttogó? Vagy hogy csinálja? Beállsz a forró víz alá, próbálod megélni a pillanat varázsát. Senki nem macerál, senki nem akar tőled semmit, nem kapaszkodik beléd tíz pici ujjacska. Már majdnem ellazultál, amikor hirtelen valaki dörömbölni kezd a fürdőszoba ajtaján. – El kell indulnom, fél tíztől meeting van!- kiabálja a férj. Rohanva kikászálódsz a zuhany alól, felkapsz egy köntöst, de még mielőtt alkalmad lett volna megkötni magadon, addigra már a férj a kezedbe nyomta a gyereket, aki apró kezecskéjével azonnal elkezd ritmusosan ütlegelni és karmolászni. – Mikor érsz ma haza? – kérdeznéd, de a férj már rég homlokon csókolt és elhagyta a süllyedő hajót.

Kettesben maradtok. A tv-ben Bogyó és Babóca beszélgetnek Bagoly doktorral a fülgyulladásról. Szóval ettől volt olyan nagy a csend. Nesze neked baba suttogó! Hát így könnyű! De köszönöd szépen most nem vagy kíváncsi a katica lány és a csiga fiú Pogány Judit hangján előadott agonizálására. Tv kikapcs. 

Reggel kilenc van. Mára esőt mondanak. Ennyit a mai sétáról. A lakás romokban. 

Főznél magadnak még egy kávét, de milyen jó lenne két kézzel főzni! Megpróbálod lerakni a gyereket a játszószőnyegre, ahol ezer játék hever szanaszét, de abban a pillanatban, hogy a pici talpacskák a földre érkeznek, a baba keservesen sírni kezd. Dupla kávé kell ide! Ez lesz a harmadik, belefér. Bedobod a kapszulát, már folyik is az életmentő fekete lötty bele a bögrédre, amin egy Frida Kahlo idézet díszeleg: „ A nap végén rájövünk, hogy sokkal többet is el tudunk viselni annál, mint amennyit gondoltunk“ – A próféta szóljon belőled Frida!- gondolod magadban, miközben hatalmasat kortyolnál a keserű kávéból. De a gyerek egy laza mozdulattal kiveri a kezedből a bögrét, érzed, ahogy a forró fekete folyadék végigfolyik a testeden. A bögre nem tört össze! Újabb kísérlet következik a gyerek lehelyezésére. De most te is odaülsz mellé a szőnyegre. Még mindig köntösben vagy, kezedben az újabb adag kávéval. A baba mosolyog, a küldetés sikeres! Elkezd hason játszani a szőnyegen, az apró pufók ujjacskák mindent tüzetesen megvizsgálnak. Annyira édes, hogy meg kell zabálni! Nagyon elfoglalt, minden játékot megkóstol és közben édesen gügyörészik, sikkantgat. Előveszed a telefonodat, hogy megnézd a híreket, a Facebook hírfolyamot, emaileket, stb. 4 darab nem fogadott hívás, három olvasatlan üzenet, és valami messenger csoportba is beraktak, mert a barátnőd meglepi szülinapját szervezi a férje. Épp a közös ajándékon vekengenek az egyéb barátnői, akiket egyáltalán nem ismersz. Kinek van erre ideje? Gyorsan beírod, hogy részedről rendben, bármi is legyen az, csak mondják meg hova utalj és mennyit. 

10 óra van, a gyerek megint üvölt. Órát lehetne igazítani hozzá, most jön a tízórai. Már este előkészítetted a gyümölcspépet. Felkapod a gyereket, irány a konyha! Útközben majdnem átesel a ledobált banánhéjon, a tegnap esti szennyesen és a kutya gumi csirkéjén. Ekkorra már a baba önkívületi állapotban van: annyira sír, hogy a potyogó könnyeivel egy közepes méretű gyerekmedencét is meg lehetne tölteni. Úgy feszíti magát, hogy azt hiszed kitörik a lába, ahogy belehelyezed az etetőszékbe. Abban a pillanatban, ahogy az első falat étel megérkezik a kitátott szájacskába, elhallgat és szerelmesen néz rád. Gyorsan kanalazod a pépet a kis csücsöri szájacskába. Csöngetnek. A gázóra leolvasó az. Te még mindig köntösben vagy, ami most már őszibarackpürében is ázik. Legalább nem alvásidőben jött! Kiszaladsz, hogy beengedd, a gyerek persze visít, mert egyedül hagytad, a kutya pedig olyan frekvencián vonyít és csahol, hogy másodpercekre vagy a teljes idegösszeomlástól.

Délután kettő van. A gyerek alszik. Nem volt könnyű menet, de kiütéssel győztél. Kétségbeesetten körbepillantasz a lakáson. A konyhában minden szanaszét. Amikor az ebédre szánt pépet csináltad, a plafonig fröccsent a sütötök-krumpli-csirke kombó. A kutya ellopta a maradékot, a babatányér összerágva hever az asztal alatt. A mosogépet már két napja nem sikerült kirámolni, elindítod harmadszorra is, mert muszáj újraöblíteni az egészet. A nappaliban a játékok szanaszét hevernek, a tegnapi szennyes még mindig az út közepén díszeleg. Nekilátsz felszámolni a csatateret. 

Fél négy van, pont befejeztél mindent, a lakás ragyog. Épp leülnél a kanapéra, hogy elolvass néhány oldalt abból a regényből, amit két hónapja kezdtél el, de a bébiőr besípol; a baba felébredt. Uzsonna idő van. Nyúlnál a szekrénybe, hogy elővedd a kedvenc pudingját, de a pudingnak hült helye, nyílván elfogyott és tegnap persze a Dm-ben hisztériás rohamot kapot a gyerek, ezért még azt is elfelejtetted, hogy hívnak, nemhogy azt, hogy miért mentél be. Közben peluscsere, ölelkezés, a hatalmas söprű szempillák még nagyon lassan rebbennek, a baba még félálomban van. Olyan gyönyörű! Leteszed a földre, ő meg így egy szál bodyban odamászik a dohányzó asztalhoz, belekapaszkodik és feláll. Életében először! Hirtelen valami forróság önt el, hihetetlenül büszke vagy rá, tapsikolsz és gügyögsz neki, egymásra kacagtok. Aztán megjelenik a kutya, aki azt hiszi neki gügyögtél, -mert régen ez a hang neki járt- és nagy boldogan feldönti a gyereket.  A gyerek üvölteni kezd. Gyorsan felkapod, magadhoz öleled és Facetime-on tárcsázod a férjet:- Na ki állt fel?- kérdezed őt, miközben dagad a kebled a büszkeségtől. –Csak nem?- hallod a vonal másik végén. –Képzeld, épp az előbb, aztán a kutya feldöntötte. egyébként mikor érsz haza édes?- kérdezed. –Sietek, ahogy tudok, de tudod le kell adnunk azt a tendert szerdáig, szóval lehet, hogy ma egy kicsit tovább kell maradnom, csók!

Péntek délután négy van. Virágzik az orgona, május van. Bódító illat van az óvoda kertjében. A gyerek ott áll a csoportszoba teraszán, tarisznya van a vállán és huszadmagával énekel: „Azt modják elszállnak a gyermek évek, a mesék helyébe a gondok lépnek...“ 

Hat éves, 124 cm és szeptemberben iskolába megy. Megígérted magadnak, hogy nem fogsz sírni, de a fenébe az ígéretekkel, ömlenek a könnyeid, úgy tör fel belőled a zokogás, mintha a szíved egy darabját tépték volna ki. –Csak tegnap született, hová lett ez a hat év? Ki lopta el? Csak tegnap volt, hogy először felállt, hogy megtette az első lépést, és holnap meg már a diploma osztójára leszel hivatalos- gondolod magadban.

Közhelynek tűnik, de ettől még igaz: a napok végtelenül hosszúak, de az évek másodpercek alatt elszállnak. Amikor egy nehéz nap közepén azt érzed, hogy soha nem lesz vége, hogy minden reménytelen, állj meg egy pillanatra és kapaszkodj bele! Nézz rá a babára és élvezd ahogy bújik hozzád, ahogy szuszog rajtad. Söpörd félre a szemetet, dobd be egy sarokba a szennyest, vedd fel ugyanazt a kinyúlt pólót, amit tegnap és tegnapelőtt. Szorítsd magadhoz a babát és lélegezd be jó mélyen az illatát. Mire holnap felkelsz, úgyis elfelejted az egészet és megint túlélő üzemmódba kapcsolsz. De amikor minden reménytelennek tűnik és már egy hete nem aludtál éjszaka, amikor lehánytak, lebüfiztek és legyőztek, emlékeztesd magad arra, hogy ez a nap is véget ér egyszer. Könnyű belesüppedni a monoton, szürke és néha nagyon nehéz hétköznapokba és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a legszebb pillanat (is) most múlik.